Csak nagyon kevesen mernek az utazás napján csomagolni
Felmérték az amerikaiak utazási szokásait.
Egyesek számára rendkívül stresszes az indulás napján becsomagolni a szükséges dolgokat, mások viszont rendszeresen csak ekkor pakolnak be a bőröndbe.
Milyen mértékben térnek el az utazási szokások? – erre a kérdésre kereste a választ felmérésében az Upgraded Point utazási vállalat. A csomagolás időpontjára vonatkozó kérdésre érkezett válaszok alapján a legtöbben (30 %) két nappal az indulás előtt már elkezdik a pakolást, de majdnem ugyanennyien (28,6 %) vannak, akik csak a nyaralás kezdete előtti napon fognak neki. Valamivel kevesebben (22,8 %) időzítik ezt legalább három-négy nappal korábbanra, de még kisebb azok csoportja (15,9 %), akik már 5-7 nappal az utazás előtt előveszik a bőröndjeiket. A válaszadók közül azonban alig 2,7 százalék van olyan merész, hogy csupán az indulás napján kezdjen csomagolni.
Fotó: Erol Ahmed / Unsplash
Az Upgraded Point arra is rákérdezett, hogy az utazók mennyire hajlamosak túlcsomagolni. Ebből az derült ki, hogy igencsak kisebbségben (9,7 %) vannak azok, akik igyekeznek minél kevesebb ruhával útnak indulni. Ezzel szemben a válaszadók 45 százaléka szándékosan túlpakolja a bőröndjét, és szinte ugyanennyien (45,3 %) állították, hogy a két véglet között van a magukkal vitt dolgaik száma.
Ez abból a szempontból érdekes, hogy a felmérésben arra is rákérdeztek: az utazók milyen gyakran térnek haza olyan ruhákkal, amelyeket egyszer sem viseltek a nyaralás során. A “soha” választ a kitöltők 8,3 százaléka jelölte be, miközben 24,7 % nyilatkozta azt, hogy mindig. A többség (51,5 %) azonban a “néha” opcióra voksolt, miközben 15,4 % azok aránya, akik gyakran érnek haza a nyaralás alatt végig a bőröndben maradó ruhákkal.