Itt a lehetőség híres írók házában aludni
Hogy még jobban átérezzük könyveik hangulatát.
Az irodalomrajongók bizonyára olvastak már John Keats római rezidenciájáról, amely a Spanyol Lépcső közelében található vagy Ernest Hemingway floridai villájáról. Azzal viszont már nem sokan dicsekedhetnek, hogy megszálltak valamelyik híres író egykori lakásában. Lássuk, hol foglalhatunk szállást egy-egy nagy művész házában.
Ian Fleming tengerparti villája – Jamaika
Az Oracabessa-öbölben fekvő GoldenEye butikhotel bárjában biztosan gyakran halljuk majd a „rázva, nem keverve” kifejezést, hiszen Ian Fleming egykori házában James Bond ikonikus koktéljának is megvan a múltja, amit máig felidéznek a tehetősebb vendégek. A 007-es ügynök “szülőatyja” az 1940-es években járt Jamaicán, és olyannyira beleszeretett az Oracabessa-öbölbe, hogy egy 15 hektáros birtokot is vásárolt itt, amit „Aranyszemnek” nevezett el.
Fleming itt írta meg valamennyi (összesen 14) James Bond-könyvét, 1964-ben bekövetkezett halála után pedig örökösei továbbfejlesztették az épületet. Az egész birtok remekül tükrözi a 007-esre jellemző luxust: a saját komornyikkal és szakáccsal rendelkező két hálószobás ház mellett további két vendégházat, privát strandot és úszómedencét találunk rajta. És ami a legfontosabb: Fleming eredeti íróasztala a mai napig a házban áll.
Agatha Christie nyaralója – Egyesült Királyság
A krimi királynőjének magánélete – beleértve a 1926-os rejtélyes, hetekig tartó és máig tisztázatlan eltűnését is – legalább annyira izgalmas, mint az általa megírt történetek. Miss Marple és Hercule Poirot rajongói közelebbről is megismerhetik Agatha Christie világát, ha szállást foglalnak az írónő Devon városában található egykori nyaralójában. A Greenway Estate nevet viselő 18. századi házat jelenleg a National Trust kezeli, és az érdeklődők vezetett túrákon is bejárhatják.
Azoknak pedig, akik pár éjszakára megszállnak benne, egy kétszintes, négy hálószobás, saját kertkapcsolattal rendelkező, tágas lakás áll majd rendelkezésre. Bár a vendéglakásban modern bútorok is vannak, Greenway többi részének stílusa az 1950-es éveket tükrözi, és tele van a Christie által gyűjtött darabokkal.
Az Austen család villája – Egyesült Királyság
Kiterjedt kertjeikkel és műalkotásokban gazdag falaikkal az idilli angol vidéki házak szinte maguk is szereplői Jane Austen regényeinek. Ki ne emlékezne a Büszkeség és balítélet azon jelenetére, amikor Elizabeth Bennett először pillantja meg Mr. Darcy fényűző birtokát és a gótikus Northanger Abbeyt-t?
A regényeiben megjelenő pompás épületek központi szerepe ellenére Austen, apja halála után, gyakran költözött, édesanyjával és nővérével számos szerény lakásban élt. Az írónő gyakran tartózkodott családtagjainál és barátainál is.
Egykori lakhelyei közül néhányban lelkes rajongói élnek, közülük kedvenc bátyjának, Henrynek a londoni háza az egyik legjelentősebb, ahol Austen többször is megszállt. Feltehetőleg több regényén is ebben, a Henry’s Townhouse néven ismert házban dolgozott. Az épület ma butikhotelként működik, amely egy részletes felújítás után 2020-ban nyílt meg, és szobáit az Austen-család tagjairól nevezték el. Az épületet antik tárgyak, korabeli régiségek és Austen-kiadványok díszítik, és bele lehet olvasni Jane Henry-nek írt leveleibe is.
Tennessee Williams állandó hotelszobája
A különc Pulitzer-díjas drámaíró a divatos manhattani Midtown Hotel Elysée-ben töltötte élete utolsó éveit. Az Üvegfigurák és A vágy villamosa szerzője még az 1960-as évek érkezett a szállodába, amelyben aztán 1983-ban bekövetkezett haláláig maradt. Állítólag ez idő alatt több vendég sem tudott aludni Williams írógépének szüntelen kattogása miatt, de az Elysée a mai napig ápolja emlékét. Az eredetileg Sunset Suit elnevezésű, 900 négyzetméteres lakosztályt ma már Tennessee Williams Suite néven vehetjük ki, és tele van az író életéből származó fényképekkel és kéziratokkal.
Az írók birtoka – Firenze
A több mint 800 éves Torre di Bellosguardo az idők során két híres költő is otthona volt. A tornyos házat Dante Alighieri legjobb barátja, a szintén kiemelkedő reneszánsz költő, Guido Cavalcanti építtette a 13. században. Az Isteni Színjáték Pokol című részében főszerepet játszó Cavalcanti családi háznak és vadászkastélynak szánta a dombtetőn felhúzott épületet, ami később a Mediciek otthona lett.
A Firenzében három évszázadon át uralkodó arisztokrata család birtokát a 20. században egy másik híres költő, Gabriele D’Annunzio vette át, de több más híres író, mint például Ugo Foscolo, is megfordult benne. Az 1990-es években bentlakásos leányiskolává alakították, majd egy tíz évig tartó felújítást követően 16 szobás szállodaként született újjá, antik régiségekkel és Bernardino Poccetti reneszánsz művész freskóival díszítve. Torre di Bellosguardo a mai napig kedvelt célpont a toszkán dombok ihletére vágyó költők és írók számára.