Idén inkább kerüljük el ezeket az európai városokat
Elviselhetetlen tömegre lehet számítani ezen a nyáron.
Európa bővelkedik szebbnél szebb városokkal, amelyek rengeteg látnivalót kínálnak az utazóknak. Azonban ezek számára egyre nagyobb gondot okoz a turisták folyamatosan növekvő száma – a másik oldalról nézve pedig a tömeg okozta stressz könnyen elronthatja a nyaralás várva várt élményét. Az alábbi városok számára nagy megkönnyebbülést jelentene, ha idén csökkenne a látogatóik száma.
Velence – Olaszország
Fotó: ShutterstockVelence a túlturizmus iskolapéldája, hiszen a városban éves szinten megforduló egynapos turisták száma az olasz város lakosságának az ötszöröse. Többek között ezért is vezették be az öteurós turistaadót is. Ugyanakkor a klímaváltozás is komoly gondokat okoz a kanálisok köré épült Velence számára: a tengerszint állandó emelkedése miatt a várost akár teljesen ellepheti a vít az elkövetkező évtizedekben. Így aztán – úgy a város, mint a magunk érdekében – Velence helyett válasszuk például a közeli, szintén kanálisokra épült Trevisót.
Amszterdam – Hollandia
Fotó: ShutterstockA holland fővárosba minden évben rengeteg, különféle földi örömre vágyó turista érkezik, akik aonban gyakran megszegik a viselkedési normákat. Amszterdam már régóta igyekszik lecserélni a „partifővárosként” lhíresült nemzetközi imázsát, és a a helyiek szemszögéből megmutatni magát látogatóinak. Éppen ezért tavaly több korlátozást is élete léptettek, betiltva pélásul az autóban alvást, és korábbi zárórát rendelve el a híres kávézók számára. Ezen felül Amszterdam is bevezette a turistaadót, ráadásul az itteni összeg a legmagasabb egész Európában.
Athén – Görögország
Fotó: CoinUp / Getty Images
Az évről évre egyre magasabb nyári hőmérséklet mellett a görög főváros lakóinak a turistaáradattal is meg kell küzdeniük. Nem véletlen, hogy az ókori nevezetességek egész sorával büszkélkedő Athénra rengetegen kíváncsiak – azonban a tömeg miatt gyakran óriási sorokra és horribilis árakra is számítaniuk kell a látogatóknak a csúcsszezonban. Az Akropolisz állapotát pedig olyan mértékben károsítja a turisták tömege, hogy a görög kormány napi 20 ezerben korlátozta a látogatók számát.
Barcelona – Spanyolország
Fotó: Korng Sok / UnsplashAz elműlt évtizedekben robbanásszerűen növekvő érdeklődés Barcelonát is nehéz helyzetbe hozta: többek között a rengeteg turista miatt kellett leszedetni az egyik legnépszerűbb látványossághoz, a Güell Parkhoz közlekedő buszjáratot a Google és az Apple térképeiről. A nyaranta Katalóniát sújtó aszály miatt pedig egyes helyeken a turisták által felhasználható vízmennyiséget korlátozták, így például a strandokon megszűnik a zuhanyzási lehetőség, bezárnak a vízi parkok és kereskedelmi célú használatra szorítják vissza az autómosást.
Párizs – Franciaország
Fotó: ShutterstockA francia fővárosa alighanem az egyik legáhítottabb úti cél egész Európában, de a népszerűségnek komoly ára is van. Az idén az olimpia miatt rekordmennyiségű látogatóra számító Párizsnak is egyre több gondot okoz a turisták óriási mennyisége; a Louvre például már most is korlátozza látogatói számát. Az ötkarikás játékok pedig alaposan megdrágítják a szállások és a tömegközlekedés árait. Párizst egyébként sokan túlértékelt úti célnak tartják: ezért is született meg a Párizs-szindróma kifejezés.