Kutyával Európában – 5 kutyabarát város, ahol kedvencünk is jól érezheti magát

Aki kutyával él, az olykor bizony utazni is szeretne vele, de sok város még nincs felkészülve a kiskedvencekkel utazókra. Mutatjuk, hogy hova érdemes kutyával is ellátogatni Európában!

Fotó: Shutterstock

Ha kutyával utazunk, a programok jelentős részét meghatározza, hogy az adott helyre magunkkal vihetjük-e kedvencüket. Aki azonban befogad egy négylábú, az azért teszi, mert valóban szeretné az élete, így az utazás minden élményét kutyájával együtt megélni. A szervezés talán bonyolultabb, de a közös kaland garantáltan felejthetetlen. Íme 5 olyan város, ahova érdemes kutyával utazni.

Berlin, Németország

Fotó: Shutterstock

Egész Németország nagy kutyabarát hírében áll, Berlin azonban még a nagy egészből is kiemelkedik, ez ugyanis Európa egyik leginkább kutyabarát városa. A német fővárosban rengeteg kutyabarát szálloda és étterem található, és ha napijegyet váltunk a tömegközlekedésre, bármilyen méretű kutyát ingyenesen magunkkal vihetünk. Tegyünk hatalmas sétát a történelmi nevezetességek mellett, a Brandenburgi kaputól az East Side Galleryig, az egykori berlini falig, amely ma street art galériaként működik.

Ha pedig szabadon is szeretnénk megfuttatni kedvencünket, akkor irány például a Tempelhof, az egykori repülőtér területe ma ugyanis hatalmas parkként működik és igazi kutyaparadicsom.

Brugge, Belgium

Fotó: Shutterstock

Az elbűvölő Belga várost mindenképp látni kell egyszer és szerencsére négylábú kedvencünknek sem kell kimaradnia a kirándulásból, hiszen a különösen gyönyörű történelmi épületekkel teli Brugge-ben számos kutyabarát helyet találni. A főtéren található kávézók és éttermek többségébe is bevihetjük kutyánkat, ha megpihennénk az óvárosi séta során, és ha éjszakára is maradunk, akkor a kutyabarát szállások között is válogathatunk.

Tallin, Észtország

Fotó: Shutterstock

Tallin bájos, kompakt, történelmi belvárosa kellemes meglepetés a kutyával utazóknak, nem elég, hogy a kávézókban, az éttermekben és a tömegközlekedésen kedvesen fogadják a négylábúakat, alapvetően az emberek is állatbarátok. Még múzeum is akad a belváros szívében, ahová táskában beengedik a kisebb ebeket, nem is beszélve a kutyával is látogatható szabadstrandokról.

Kedvencünk biztosan élvezni fogja a sétát a Toompea-hegyre, mi pedig felérve gyönyörködhetünk a városra nyíló kilátásban.

Nápoly, Olaszország

Fotó: Shutterstock

Az olaszok híresen kutyaszerető nép, Nápolyban azt tapasztalhatjuk, hogy a négylábú barátok szívesen látott vendégek a kávézókban, egy-két étteremben és a tömegközlekedésen sem veszik túl szigorúan a velük való utazást. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy a köztisztasággal amúgy is hadilábon álló városban a kutyaürülék problémája nem megoldott.

Válasszunk valamelyik népszerű, helyi street foodból és sétáljunk a hangulatos utcákon, vagy térjünk valamelyik kutyafuttatóba, akár a Santa Chiara bazilika sarkánál.

San Sebastian, Spanyolország

Fotó: Shutterstock

Egy igazi tengerparti gyöngyszem Észak-Spanyolországból, amely a baszk régió leginkább kutyabarát városa. A San Sebastiant szegélyező strandok mind kutyabarátok, így a fürdeni imádó kedvenceknek és gazdiknak ez igazi paradicsom lesz. A hagyományos spanyol éttermekbe általában ritkábban, de az itt található bárokba sok helyen beengedik a négylábúakat, sőt még siklóra is szállhatunk kedvencünkkel, hogy feljussunk a város magasabb pontjaira a szép kilátásért.

AMI MÉG ÉRDEKELHET