Ma már pár óra alatt repülővel átér Európába egy nagyobb szállítmány Ázsiából, több ezer éve ehhez hónapok kellettek. Az ókorban egy-egy tipikus helyi terméket vittek el messzi tájakra, például sót, fűszereket, amelyek a másik területen elérhetetlenek voltak, majd egyre több áru cserélt tulajdonost az évezredek alatt, és jól ismert, forgalmas útvonalak alakultak ki.

Selyemút

A legrégebbi kereskedelmi útvonal Kínát és a Római Birodalmat kötötte össze. Az i.sz 1. században a kínai selymet és fűszereket európai gyapjúra, ezüstre és aranyra cserélték. Emellett a selyemút a tudás, a technológia, a vallás és a művészetek elterjedésének fontos csatornájává vált. Több fontos csomópont is kialakult az útvonalon: például az üzbegisztáni Szamarkand ma is nagyváros. Az utazók a kínai Hszianból indultak, és a kínai nagy fal mellett haladtak, majd átkeltek a Pamír-hegységen Afganisztánba és tovább zarándokoltak Levantéig (a mai Közel-Kelet), ahol árukat rakodtak a mediterrán térségbe vitorlázó hajókra.

A 6400 km-es utat szinte senki nem tette meg egyben.

A kereskedők egymásnak adták át az árut egy-egy csomópontban. A 13. században, a Mongol Birodalom felvirágzásával a Selyemút is újra fontossá vált. Az olasz utazó és kereskedő Marco Polo is ezt az útvonalat követve jutott el első európaiként Kínába.

Tömjénút

A tömjént és a mirhát a parfümkészítéshez, temetkezési és más vallási rituálékhoz, valamint a halottak balzsamozásához használták és csak az Arab-félsziget déli végében (a mai Jemenben és Ománban) volt elérhető. Több útvonal is létezett, ezek összefoglaló neve a Tömjénút, amely Egyiptomot, Indiát és Arábiát szelte át. Plinius római történész azt írta, hogy akkoriban 62 nap kellett az útvonal teljesítéséhez, amelyen nagyjából összesen 3000 tonna tömjén cserélt gazdát. Az útvonalat akkor kezdték el mellőzni, amikor a hajók már elég nagyok, erősek és fejlettek voltak ahhoz, hogy ezt a drága árucikket átvigyék a Földközi-tengeren más tájakra.

Fűszerút

A Földközi-tengeren át vezető vízi kereskedelmi útvonalon szállították a fűszereket Keletről Nyugatra.

A bors, a szegfűszeg, a fahéj és a szerecsendió volt a legkeresettebb árucikk Európában.

A 15. század előtt észak-afrikai és arab közvetítők ellenőrizték a kelettel folytatott kereskedelemet, ezért ezek a fűszerek rendkívül drágák és ritkák voltak Európában. Miután egyre inkább lehetővé vált a nagy távolságok áthajózása, az európai kereskedők a tengerek felé indultak, hogy közvetlen kereskedelmi kapcsolatokat alakítsanak ki Indonéziával, Kínával és Japánnal. Kolumbusz is kifejezetten a diplomáciai kapcsolatok erősítése és fűszerkereskedelem céljával indult útnak Amerika felfedezésekor.

Borostyánút

Borostyánnal már i.e. 3000 körül kereskedtek, a régészeti bizonyítékok szerint a Balti-tengerből származó borostyángyöngyök még Egyiptomba is eljutottak. A rómaiak gyógyászati és dekorálási céllal is használták a megkövesedett fagyantát. A Balti-tengerben rengeteg, több millió éve lerakódott borostyánt találtak, a kereskedelmi útvonal a Baltikumot és Nyugat-Európát kötötte össze. A mai Lengyelország területén még megvannak az útvonal egyes részei, ezt mai napig „borostyán autópályának" nevezik.

Teaút

A tea útja sem volt kevésbé izgalmas: a kínai tea közel 10 ezer kilométert tett meg. Az évezredek alatt sok teadinasztia is uralta az útvonalat. A Hengduan-hegységből (Kína egyik fő teatermelő területe) induló kereskedelmi útvonal Tibeten át egészen Indiáig tartott. Az út számos folyót is keresztez, ez volt az egyik legveszélyesebb ősi kereskedelmi útvonal. Az útvonal egyes részeit már az i.e.1600-as években is használták, a nagyobb forgalom azonban 960-tól indult el, ekkorra a tea már fizetőeszközzé vált a térségben. Az útvonal jelentősége a XX. század közepén megint megnőtt: a második világháború során a japánok rengeteg ázsiai kikötőt blokkoltak, így Belső-Kína és India között ismét ezt az útvonalat kezdték használni a kereskedők.

Sóút

Az ókorban még kevés sót tudtak kitermelni, ezért az ásványi anyagokban gazdag területek fontos kereskedelmi központokká váltak. A sok ilyen útvonal közül az egyik leghíresebb a római Via Salaria (magyarul sóút) volt, amely a Róma melletti Ostiától Olaszországon át az Adriai-tenger partjáig vezetett. A só olyan értékes volt, hogy a római katonák is sóban kapták a fizetésüket.

A latin sal (só) szóból ered az angol salary (fizetés) szó is.

Transz-Szaharai út

Az Észak-Afrikától Nyugat-Afrika felé tartó transz-szaharai kereskedelmi útvonal valójában számos útvonalból állt – a kereskedelem kereszteződéseket, találkozópontokat hozott létre a sivatag hatalmas területén. Ezek a kereskedelmi utak először az i.e. 4. században jelentek meg. A 11. századra már több mint ezer tevéből álló hatalmas karavánok szelték át a Szaharát. Az útvonalon arannyal, rabszolgákkal, sóval és ruhával, strucctollakkal és európai fegyverekkel kereskedtek.

Bádogút

Az ón nagyon fontos áru volt, a fémgyártás alapanyagaként használták a bronzkortól a vaskorig, a korai települések létrejöttében is főszerepe volt. A Közel-Keleten i.e. 2800 körül olyan rézötvözetet hoztak létre, ami sokkal erősebb és jobb minőségű volt, és ehhez egy könnyen hozzáférhető fémre volt szükség, az ón pedig sok helyen fellelhető volt. Az egyik ilyen ónút az i.e. 1. évezredben virágzott: Nagy-Britannia délnyugati részén, Cornwall ónbányáitól a tengeren át egészen Franciaországig vezetett, majd onnan Görögországig és azon túl.