3 kis közel-keleti ország, ha már meguntad, hogy a csapból is Dubaj folyik
Ha megelégelted, hogy minden a sivatagi luxusvárosról szól, mutatunk pár közel-keleti vakációs célpontot, amelyekben érdemes lehet gondolkodni a jövőben.

Dubaj kétségkívül a Közel-Kelet turisztikai központja, amelynek mi is kiemelt figyelmet szentelünk, hiszen itt magasodik a rekorder Burdzs Kalifa felhőkarcolóés itt hozták létre a Palm Jumeirah mesterséges szigetet – hogy csak néhányat említsünk azelképesztő megvalósításokközül... Ám a régióban további számos érdekes úti cél található – íme három ország, amelyik arra vár, hogy felfedezd!
Omán
Fotó: Shutterstock
.Az Omán-öböl partján fekvő fővárosban, Maszkatban még a karácsonyi-szilveszteri időszakban is a strandon élvezhetjük a napsütést – mindössze 15 percre a repülőtértől. A strandprogramokon túl egy hagyományos dhow-hajókiránduláson is részt vehetünk a Marina Bandar Al Rowdha kikötőből. Szinte kötelező kipróbálni az éjszakai csillagnézést és a tevelovaglást a Wahiba Sandsban, a szabályos homokdűnék óceánjában. Béreljünk fel egy helyi sofőrt (kizárólag a szállodán keresztül), és tegyünk egynapos kirándulást Maszkat környékén, amiből nem hiányozhat a tömjénillatú Mutrah Souq piac felfedezése sem.
Egy biztos: egy kis szervezéssel tökéletes vakációt lehet összehozni ebben az apró közel-keleti országban.
Kuvait
Fotó: Shutterstock
Az apró közel-keleti ország nem hívogat annyi látnivalóval és programmal, mint a többi szomszédja, de nyugalma és jó klímája miatt érdemes Kuvaitban megfontolni akár az őszi szünetet is. Kuvaitváros, a modern főváros megőrzött néhány olyan kulturális örökséget, ami miatt szeretünk keletre utazni: remek bazárok, gyönyörű mecsetek várnak minket és persze a helyi gasztronómiát is érdemes végigkóstolni. A Kuwait Towers a metropolisz legnépszerűbb látványossága, amelyben egy forgó, panorámás étterem is helyet kapott. A torony alatt ráadásul egy vízipark várja a gyerekeket és felnőtteket – ha családdal nyaralunk, akár ez a park is lehet a bázisunk.
Bahrein
Fotó: Shutterstock
A Perzsa-öbölben fekvő szigetország szintén tökéletes arra, hogy feltöltődj egy kis napsütéssel.
A fővárost, Manámát a szárazföldön lévő szaúd-arábiai Dammámmal köti össze út. Az ország lakossága 1,5 millió fő, a város egyszerre modern és hordozza az ősi hagyományokat. A látványosságokra elég 1-2 napot szánni, a maradék időt érdemes a tengerparton sütkérezve tölteni. Két UNESCO világörökségi helyszín is található az országban, az egyik az ősi gyöngyhalászatnak állít emléket a Perzsa-öbölben, míg a másik látványosság a bahreini erőd, ahol a bronzkorból származó leleteket is találtak.
- 4 csodás sziget, ha továbbra is kerülnénk a tömeget ›
- Vár a színes nyüzsgés! Egzotikus ázsiai úti célok (2. rész) ›
- Ahol már most süt a nap! Egzotikus ázsiai úti célok (1. rész) ›
- Egyiptom rejtélyes látnivalója: Abu Szimbel, a templomváros ›
- 8 fontos történelmi útvonal ›
- 4 megfizethető és kitűnő étterem Dubajban ›