Athénba készülsz? Íme néhány egynapos program a görög főváros környékén!

Olyan kiruccanásokat gyűjtöttünk össze, amelyek egy nap alatt is megvalósíthatók, és elvisznek az ókori Görögországba.

Fotó: Shutterstock

Athén az a város, ahol nem elég egy hét, ha mindent látni akarsz, ráadásul minden napra jut egy-egy külön túra, ha a görög fővárosból egynapos kirándulásokat tennél. Gyere velünk a hegyek közé, vagy éppen a kis szigetek pompás strandjaira!

​Delphoi

Fotó: Shutterstock

A görög mitológia szerint a Zeusz által elengedett két sas ezen a hegyen találkozott össze, meghatározva ezzel a világ köldökét. Delphoi megkerülhetetlen jóshelye volt az időszámításunk előtti görög világnak, nem indítottak hadjáratot, nem tartottak koronázást, vagy nászt, amíg ki nem kérték az istenek véleményét a királyi udvarok. A csodás hegyek övezte stadion, az ókori színház és a kör alakú templom, a Tholosz kicsi, de tartalmas múzeumegyüttese ma is nagy élmény. A Parnasszosz-hegy lejtőin található idilli sziklafaluból pompás kilátás nyílik a szentélyt körülvevő végtelen olajfaligetekre, és a faluban biztosan találsz tavernát, ahol kedvedre lakomázhatsz.

A KTEL távolsági busz az athéni Liosion pályaudvarról indul ide.

Aegina

Fotó: Shutterstock

Athénból egy aeginai utazással találhatod magad a leggyorsabban egy hamisítatlan görög szigeten. Homokos strandok, ókori romok, bájos neoklasszicista épületek, kiváló konyha és a nemzetközileg is jegyzett helyi pisztácia vonzza a turistákat a szigetre. A festői utcákon kívül semmiképpen se hagyd ki az Aphaia-templom romjait, érdemes elzarándokolni Agios Nektarios ortodox templomához, valamint az elragadó Agia Marina és Perdika tengerparti falvakba is. Hétvégén azonban nem érdemes felkeresni a szigetet, mert ilyenkor az athéniak özönlik el.

Pireuszból komppal vagy szárnyas hajóval juthatsz ide, és nem kell előre foglalni, mivel a járatok gyakran indulnak.

Parnitha Nemzeti Park

Fotó: Shutterstock

Az Athéntól mindössze 25 km-re fekvő Parnita-hegy számos kisebb bérce közül kimagaslik a Karavola (1413 méter) olykor hófödte csúcsa. A nemzeti parkban rengeteg barlang található, és sok vadállat is él itt – még gímszarvasokkal is találkozhatsz, ha szerencséd van. A parkot átszelő túraútvonalak mentén két jól felszerelt turistaház is található, és remek pályák várnak a hegyikerékpár szerelmeseire is. A park weboldala számos túraútvonalat kínál, melyek közül az egykori nyári palota 40 négyzetkilométeres parkján áthaladó, Varibobiból Tatoi felé tartó ösvény az egyik leglátványosabb.

Athénból indulva a zöld metróval tarts északi irányba Nea Ioniáig, onnan pedig a 724-es busszal Parnitha Funitelig, és itt már a hegytetőn is vagy.

Korinthosz

Fotó: Shutterstock

Corinthia története a görög mitológia homályába vész, innen indult a legenda szerint Jaszon a hajóival küldetésére az aranygyapjúért. A mai modern falu azonban már inkább a római kori városka romjaival büszkélkedhet. Látogass el az Apollón-templomhoz, az Apollón-periboloszhoz és az ókori színházhoz, az utcákat róva pedig ne feledd, hogy egykor az evangéliumot hirdető Pál apostol taposta ezeket a köveket. Ha már itt vagy, jó program a szűk, sziklás Korinthoszi-csatornát is megnézni, ahol hatalmas hajók haladnak át.

Athénból a Kifiszosz pályaudvarról indulnak buszok ide, az út nagyjából egy óra.

Hydra

Fotó: Pixabay

A csodás Hydra sziklás szigetének is gazdag a történelme. A várost a lenyűgöző kikötőt öleli körbe a hegyre felkúszva, és mivel a hely teljesen autómentes, az itteni nyugalommal egyetlen más görög sziget sem vetekedhet.

Számos kis múzeum, művészeti galéria és butikhotel működik itt.

Mindenképp ülj be egy tavernába a kikötőben, ami már önmagában bőven kárpótolni fog a strandok hiányáért. Ha elég az athéni nyüzsgésből, menekülj erre a nyugodt helyre!

A pireuszi kikötőből induló szárnyashajó járatok menetideje 1 óra 40 perc és 2 óra között mozog. A jegyeket online kell megvásárolni.


AMI MÉG ÉRDEKELHET