Hasznos tanácsok az autós vakációkhoz!

Ha autóval megyünk nyaralni, akkor az átlagosnál nagyobb terheléssel, nagyobb átlagsebességgel autózunk, ráadásul a hőséggel is számolnunk kell. Érdemes az utazás előtt alaposan felkészülni, hogy semmi se okozzon bosszús pillanatokat.

Fotó: Shutterstock


​Útvonaltervezés

Manapság már nem kell naphosszat óriási autóstérképek fölé görnyednünk, hiszen az interneten minden segítséget megkapunk a megfelelő útvonal kiválasztásához. Érdemes utánanézni az aktuális útlezárásoknak, a legtöbb ország közlekedési felügyeletének van angol nyelvű információs honlapja is. Az egyes országok közlekedési szabályai eltérnek egymástól, ezért utazás előtt mindenképpen ajánlott tájékozódni az adott állam előírásairól is – a sebességhatárok és korlátozások mellett a tompított fényszóró használata vagy a kötelező tartozékok listája is jelentősen eltérhet.

Fotó: Shutterstock

Az autópálya-használat kifizetésének módja is változó.

Van, ahol egy adott időszakra érvényes matricát kell vásárolni, máshol pedig a megtett úttal arányosan kell leróni az autópályahasználati díjakat. Ez utóbbi fizetős kapuknál történik, a gyorsabb haladás érdekében ilyen esetekben érdemes jó előre az adott országban érvényes érméket félretenni. Az autópályadíjak alakulásáról is érdemes még itthon informálódni.

Iratok

Fotó: Shutterstock

Fontos, hogy az úti okmány (útlevél vagy személyi igazolvány) és az autó dokumentumainak érvényessége a vakáció teljes ideje alatt fennálljon. Ha az Európai Unión kívül autózunk, nézzünk utána, hogy abban az országban elfogadják-e az egységes uniós felelősségbiztosítást. Ha nem, akkor a biztosítótársaságnál váltsuk ki az azt igazoló zöldkártyát, mert ellenőrzés során fel kell mutatni. Ennek hiányában az autótulajdonosnak a bírság kifizetése mellett az adott országban előírt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást is meg kell kötnie. Ez pedig nemcsak időbe, de pluszpénzbe is kerül.

Pakolás

Fotó: Shutterstock

A megfelelő pakolás nagyon fontos! A nehezét közvetlenül a hátsó üléstámla mögé helyezzük be, hogy ezek a poggyászok ne gyorsulhassanak fel ütközés esetén. Sohase tornyozzuk a háttámlánál magasabbra a csomagokat, mert a hűtőtáska, a gyermekbicikli vagy a bőrönd vészfékezés vagy baleset esetén hátulról előrerepülve súlyos sérüléseket okozhat. Amennyiben van, használjuk a csomagteret leválasztó függönyt, ha nincs ilyen az autónkban, akkor takarjuk le és rögzítsük a csomagokat. Ha túl sok a csomag, inkább szerezzünk be tetőcsomagtartót.

Műszaki állapot

Fotó: Shutterstock

Vakáció előtt különösen fontos a műszaki állapot alapos átvizsgálása, hiszen a nyári kánikulában közlekedő, jól megpakolt autó jelentős pluszterhelésnek van kitéve. Fényszórók, hátsó lámpák, irányjelzők, ablaktörlő gumik, akkumulátor – ezeket mind ellenőrizni kell ahhoz, hogy nyugodtan kelhessünk útra. Emellett kötelező az olajszint és a hűtőfolyadék ellenőrzése, illetve szükség esetén ezek korrigálása. Aki utánfutót vontat vagy hegyvidéki nyaralást tervez, ne csak a fékfolyadék szintjét ellenőrizze, hanem méresse meg a fékfolyadék forráspontját is. Ha bármely folyadékból jelentős mennyiséget kell pótolni, még indulás előtt derítsük ki, mi lehet ennek az oka. Töltsük fel az ablakmosótartályt, és vigyünk magunkkal tartalékot is. Növeljük meg a gumiabroncsok légnyomását a teljes terheléseshez előírt értékre (ez egyébként csökkenti a fogyasztást is), és ne feledjük el ellenőrizni a pótkerék légnyomását sem. A megterhelt és a terhelés nélküli autóhoz tartozó abroncsnyomás pontos értékéről a jármű használati útmutatójában, a tanksapkafedél belső részén vagy az ajtóoszlopon találhatunk információt.

Utazás közben

Fotó: Shutterstock

Ha már útnak indultunk, legalább 2-3 óránként tartsunk pihenőt, mozgassuk meg tagjainkat. A nyújtózás jól esik az utasoknak is, a sofőr pedig felfrissül. A szüneteket érdemes az étkezések idejéhez igazítani, így nem kell az egész úton nassolni. Mindig legyen ivóvíz a kocsiban, és ha az autóban nincs pohártartó, hasznos és kényelmes néhány utólag felszerelhető terméket beszerezni. Érdemes mindenképpen számolni a hőséggel és az erős napsugárzással, ezért legalább egy, az első szélvédőt kitakaró védőernyőt vigyünk magunkkal. Nemcsak a melegtől óvja az utasteret, de a kormány sem válik tüzessé.

AMI MÉG ÉRDEKELHET