Mit érdemes tudni a 100 éves Hollywood feliratról?

A 21 ezer dollárból készült feliratnak eredetileg csupán 18 hónapig kellett volna a hegyoldalban maradnia.

Fotó: Shutterstock

Ötletes ingatlanhirdetésnek indult, megépítése után nem sokkal pedig különleges szimbólummá vált a Los Angeles-i Hollywood felirat. Az emblematikus betűk az amerikai filmgyár, a sztárság és a csillogás mellett a megvalósulatlan álmokat is jelképezik. A 491 méteres magasságban kirakott felirat betűi 9,1 méter szélesek, magasságuk pedig meghaladja a 15 métert. Az eredeti – négy betűvel hosszabb – táblát 4000 égő világította meg, ezeket azóta már eltávolították.

Fotó: Shutterstock

A 19. század második feléig a környéken csillagot csak a tiszta égbolton láthattak a helyi lakosok, jellemzően a dél-kaliforniai őslakos gabrielino törzs tagjai. 1887-ben vásárolt itt birtokot Harvey H. Wilcox és felesége, Daeida, majd az 1900-as évek elején elkezdték felparcellázni földjüket.

A település hamar kisvárossá nőtte ki magát, amely Wilcoxéktól a Hollywood nevet kapta.

Az első filmstúdiók 1907-ben jelentek meg a nagyszerű adottságokkal bíró vidéken, az 1910-es évektől pedig Amerika már mozilázban égett. 1923-ban Hollywood így már nemcsak egy város volt, hanem egy ipar és egy életérzés. Ezt használta ki Harry Chandler befektető, aki a környék ingatlanjait kívánta népszerűsíteni a domboldalban felállított – akkor még négy betűvel hosszabb – Hollywoodland felirattal, amely röpke másfél év alatt sokjelentésű szimbólummá alakult.

Fotó: Unsplash

Az építmény gondozását az illetékesek eleve nem vették komolyan, aztán az 1940-es években a tábla hivatalos gondnoka autójával meg is rongálta a H betűt. A javítás során a döntéshozók úgy vélték, nincs szükség a szó végén a „land” szócskára, ezt el is távolították.

Az ezt követő évtizedekben a betűk állapota tovább romlott, míg végül 1978-ban teljesen újjá kellett építeni őket.

Hogy ez ne ismétlődjön meg, ma egy nonprofit szervezet felel a feliratért, kilenc tagja üzemelteti a hozzá tartozó weboldalt, amely bemutatja az építmény történelmi jelentőségét. Ők felügyelik azt a 2022-ben megkezdett felújítási folyamatot is, amelynek apropója a felirat közelgő 100. évfordulója volt. A feliratot gondozó szervezet arról is gondoskodott, hogy egy webkamerán keresztül bárki megnézhesse a betűket. Ennek köszönhetően akár élőben is nyomon követhetjük a 100. évfordulót megelőző felújítási munkálatokat a hollywoodsign.org weboldalon.

Fotó: Shutterstock

Bár a betűkre felmászni, azokat megrongálni szigorúan tilos, az évek során akadtak néhányan, akik akár művészeti projekt címszó alatt, vagy csak a hecc kedvéért módosították az eredeti feliratot. Így történt, hogy egy szilveszter éjjel – a marihuána legalizálását ünneplendő – ismeretlen tettesek Hollyweedre változtatták a feliratot Egy másik alkalommal, II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére Holywood lett belőle.

Hollywood nemcsak a megvalósult, hanem az elveszett álmok szimbóluma is, így nem csoda, hogy egy tragédia is kapcsolódik a felirathoz. 1932. szeptember 16-án egy 24 éves színésznő, Peg Entwistle a H betűről vetette magát a mélybe, mert azt hitte, filmes karrierje véget ért.

Szomorú történetét később több filmben és sorozatban is feldolgozták.

​A GRIFFITH PARK

Fotó: Shutterstock

A kaliforniai Santa Monica-hegység keleti szélén, 4310 hektáron elterülő Griffith Park ad otthont a Hollywood feliratnak és számos további nevezetességnek. Itt található a Los Angeles-i állatkert és az Amerikai Nyugat Autry Múzeuma, amely az amerikai Nyugat átfogó történetét meséli el. A parkban áll a híres Griffith Obszervatórium is. Utóbbi 1935-ös átadása óta a város egyik legismertebb látványossága. Art deco stílusú épülete számtalan filmben felbukkan, kupolájából pedig nemcsak a csillagokra, hanem a városra is páratlan kilátás nyílik. A Griffith Park természetes élővilága is rendkívül gazdag, több mint 200 madár-, 50 lepke- és 40 emlősfajnak ad otthont.

AMI MÉG ÉRDEKELHET