A Bakony lábánál vagyunk: alattunk a bántai tavak, felettünk a Várpalotához tartozó Badacsony szőlő. Hosszabb-rövidebb túrái során Csepin Péter annyi kilométert tett meg lóháton, hogy az másfél Föld-kerüléshez elegendő lenne (nem csalunk, az Egyenlítő mentén!), a szélrózsa minden irányába bejárta Európát és keletről nyugatra tartva fél Ázsiát. Péter utazó – aki itt van otthon.

Bent, az asztalon jogi tankönyvek és jegyzetek. „Kilencedik félév, munkajog 2. és polgári jog vizsga vár még rám. Egyrészt nem lovagolhatok végig az életemen, kell foglalkozni valamivel, ha megállapodok, másfelől nemcsak a testet, a szellemet is karban kell tartani. Katona, matróz, egy időben állatorvos akartam lenni, de úgy fest, jogász leszek. Miért a jogot választottam? Gyerekkorom óta erős az igazságérzetem. A bürokrácia a lovas ember zablája, a közigazgatási joggal nehezen is birkóztam meg az elején, de tapasztalatból mondom: hasznos tudás ez" – mondja Péter.

Névjegy: Csepin Péter

Lovas utazó, író, szabadegyetemi óraadó, a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sportegyesület elnöke. Nyolc hosszabb (akár több ezer kilométeres) és több tucat rövidebb lovas expedíció vezetőjeként mintegy 60 ezer kilométert tett meg lóháton, négy nagy „portyájukról" útinaplót írt. A magyar mellett olaszul, spanyolul, franciául, angolul, oroszul, törökül és németül is beszél – jelenleg lengyelül és arabul tanul. 2017-ben teljesítette az Elite Challenge programot. Kétszer is megkapta a Honvédelemért bronz fokozatú kitüntetést (2003, 2012), a Várpalota Városért érdemérem (2010) és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2016) birtokosa. 50 éves, nős, négy gyermek apja.

Elköteleződés

Négyévesen ült először lovon, Tihanyban. „Amikor megtehettem, rögtön vettem is egy lovat. 1997-ben már azzal mentem le Szicíliába, később Törökországba, annak a fiával jártam Santiago de Compostelában, majd Svédországban. Látod azt a lovat a fánál? Az pedig az unokája, tavasszal ráülök, megérett rá, 5 éves. Azért nem ülünk rá előbb, mert a csontrendszer kalcifikációja akkor fejeződik be. Ha van időnk kivárni a ló teljes érését, akkor egy nagyon hosszan és jól használható állatunk lesz, de ha korán kezdjük, könnyen előfordulhat, hogy az állat megsínyli az első három-négy évet, és nem heveri ki az ekkor összeszedett nyűgjeit a következő tíz évben sem. A lóhoz türelem kell." 1994-óta tart lovat. Most hat futkos a tanya körül. Volt több is, de elajándékozta, illetve kellett a pénz az egyetemi tandíjra.

„Az első lovam egy arabosított hucul ló volt, a mostani állomány jellemzően arab vérvonalú. Van egy mondás: a ló az arab telivérnél kezdődik – és ott is fejeződik be. Nem kell vele egyetérteni. Egyébként meg minden ló jó valamire, csak meg kell találni, mire használjuk. Látod, ezek az állatok szabadon poroszkálnak és futnak, nem is lovagolom le őket mindennap. Ő a szolgálati hátasom, Tomaj, tiszta, arab vérvonal, 14 éves, herélt. Őt váltja majd Koheilan Béla, az 5 éves."

Giblartár sziklája

Péter jó mesélő. Egy kérdést sem kerül ki, de mielőtt válaszolna rá, megvillantja az előzményeket. Ez történik akkor is, amikor szóba kerül az első hosszú útja, amelyet egyébként szamárháton tett meg.

„Szerintem 14 évesen nem tudja még az ember, mit kezdjen magával – én is csak időt akartam nyerni, ezért gimnáziumba mentem, aztán már célirányosan katonai főiskolára, de láttam, hogy ami szerettem volna lenni, igazi katona, az akkoriban nem létezett Magyarországon. Úgy éreztem, indulnom kell, hát nekivágtam az útnak. Legalább a távolból látni akartam Afrikát, így 1994-ben szamarakkal lementünk az első feleségemmel – ő daganatos betegségben elhunyt – Gibraltárig. Oda-vissza 8 ezer kilométer, két év. Tudni akartam, hogy azokon a vidékeken, amelyeket csak az olvasmányaimból ismertem, milyen lehet végigmenni úgy, hogy azt a vizet iszom, azt a gyümölcsöt, kenyeret és sajtot eszem, amit az ott élők."

„A szamár intelligens állat, kicsit félre van ismerve. De a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt pénzem három lóra. Három szamár ellenben kijött egy ló árából. Kettőn ültünk, egy vitte a málhát. Lassabban haladtunk, de stabilan. A gyümölcs ott termett az út mentén, nem voltak nagy igényeink. Ha nagyon megszorultunk, egy-két napot dolgoztam: lelovagoltam néhány lovat. Amikor Szicíliába mentünk le 1997-ben lóháton, elindultam hosszútávú lovagló-versenyeken, a helyiek meg szóltak, hogy menjek, és lovagoljak le olyan állatokat, amelyek aztán a bajnokságban indulnak. Ilyen munkákból éltem."

Egyedül nem megy

Sosem indult útnak szólóban. „Nem vagyok én rabló! Ha egyedül mégy, nem tudod megosztani az élményt. A Bakonyi Poroszkálókkal szeretek a leginkább portyázni, ez 7-11 embert jelent. Mindenki jó valamiben, ezért elfogadjuk az illető szavát azon a területen – más területen pedig a gyengeségeit. Van, aki lassabban szedelőzködik, de ha kezelésre szorul egy állat, egész éjszaka gyógyítja. Mostanában autó is jön velünk, van, aki megszerelje, más a biológiához ért, a harmadik az állatokhoz, a negyedik az emberekhez, ő a csapat pszichológusa. Én meg össze tudom válogatni azokat az embereket, akik hónapokig képesek egymás mellett menni úgy, hogy nincs köztük konfliktus. Sokan mondják nekem: legközelebb elmegyek veled. Ez nem hangzik jól. A reményt nem veszem el senkitől, de tudom, hogy aki egy-két évvel mindig elhalasztja a maga nagy útját, az sosem indul majd el."

Felkészülés

Egy túra (vagy, ahogy ő mondja, portya) során a tereptől is függően naponta maximum 40–50 km-t tesznek meg. „Ezek a lovak már csikókoruktól szabadon, ménestartásban vannak. Amikor a szüleikkel kirándulunk a környéken, a csikók jönnek velünk, hozzászoknak a folyamatos menethez, és ha megállunk, ők is akkor esznek – szopnak vagy legelnek. Így nőnek fel. A bevésődés időszakában szoktatjuk őket az emberi világhoz, hogy nem kell megijedni az embertől, a hirtelen csattanástól, a mellettük kinyíló esernyőtől. A természet nem tud annyira félelmetes lenni, mint egy városon való áthaladás. Az ingerszegény környezetben élő lóval sokkal több gond van. Az, amelyik alapvetően egy 3×4 m-es boxban, bőven bealmozva és beszénázva éli az életét, lehet, hogy az első alkalommal, amikor felszáll mellette egy madár, szívrohamot kap – meg a rajta ülő is."

Erdőn-mezőn át

A fentiekből következően egy egyhetes útra ugyanolyan felkészüléssel indul el, mint egy több hónaposra. Utóbbinál irányokat határoznak meg, nem pedig azt, melyik nap hová érkeznek. Ez hatalmas megkötés lenne, és nem is biztos, hogy tartani tudnák. Havi lebontásban 1000–1200 km-t kell teljesíteniük heti egy pihenőnappal. Nagyon-nagyon jó szállás esetén kétnapos lazítás után muszáj nyeregbe ülni. „Hosszabb úton előfordul, hogy hetekig nem kerülünk épített környezetbe, ami nagyon jó, mert ilyenkor visszamegyünk az időben. Élvezzük az utazásnak azt a valamikori minőségét, amiért az ember évszázadokkal ezelőtt elindult. És, ha lehet, erdőn-mezőn át haladunk, bár ez itthon egyre kevésbé megtehető. Kerítés kerítés hátán. Amerika a korlátlan lehetőségek országa, a miénk meg sokszor a lehetetlen korlátoké. Mit tehetünk? Felderítjük a terepet, hiszen vannak még földutak, beszélünk a helyiekkel, erdészekkel, merre haladhatunk, de ez csak rövid, két-három hetes portyákon és itthon működik. Egy nyolc hónapig tartó, több országot érintő utat nem járhatsz be előre. Olyankor toronyiránt megyünk, de ésszel, használjuk az utakat is, hiszen egy mocsárvidék például nem annyira barátságos. Van romantikája, ha a terepen haladsz, de rettentő fárasztó, ha fákon kell átmásznod, és a lovakat is át kell emelned rajtuk."

ÉBER ÁLMODÓ VÉGVÁRI ÖLTÖZETBEN

Szabad ég alatt, ha nem várható eső, Péter nem állít sátrat. „Így jobban hallom a lovaimat is. Ha nem hersegnek, felébredek, hogy mi ez a nagy csend. Sátorban csak ítéletidőben alszom, ha folyamatosan esik az eső vagy a hó. Egyébként legfeljebb egy sátorlapot feszítünk ki – vagy azt sem. Kazahsztánban például akkor éreztük magunkat a legjobban, ha nem kellett házban aludnunk. De ennek külön története van. Egy évvel az indulás előtt felvettük a kapcsolatot a Kazahok Világszövetségével. Várnak minket – mondták. Aztán az indulás előtt kevéssel azt üzenték, hogy inkább ne abban az évben menjünk. Mi viszont addigra elintéztünk mindent: vízumot, repülőjegyet – megyünk! Na, ha ilyen makacsok vagytok, akkor nem támogatunk titeket, jött a válasz. A kazahok szavatartó emberek, tényleg nem várt minket senki a repülőtéren. Elkezdtünk szállást keresni meg lovakat – amikor találtunk, hívott a világszövetség elnöke, és megpróbált lebeszélni az útról azzal, hogy veszélyes. Addig azt állították, hogy övék a világ legbiztonságosabb országa. Na, most légy okos! Azt javasolta, menjünk inkább haza. Megfogadtuk a tanácsát: felnyergeltük az ott vett lovainkat, és elindultunk Magyarország felé. Látták, hogy bolondok vagyunk, ami megint fordított egyet a kapcsolaton: leszervezték a szállásainkat, az útvonalat is kontrollálták. Polgármesterek fogadtak minket a hazaúton, ami azt is jelentette, hogy két hónapon át minden nap ugyanazt a birkából készült nemzeti ételt tették elénk. Végül levették rólunk a kezüket, szabadon mehettünk – na, az csodálatos volt. Máshol is értek minket utólag vicces élmények. A Bakonyi Poroszkálók hagyományőrző csapat, ennél fogva gyakran a 16. századi végvári öltözetben lovagolunk, szablyával az oldalunkon, amihez mindig van engedélyünk. Romániában a rendőrök a bemutatott dokumentumok ellenére is azt feltételezték, hogy mindazt, ami rajtunk volt, valamelyik helyi múzeumból hoztuk ki..."

Húsz év múlva

Nyolc hosszabb és több mint egy tucat rövidebb lovas (szamaras) út van mögötte, 26 év tapasztalatával pedig határozottan állítja: lóval vagy szamárral menni bizonyos szempontból ugyanolyan.

„Hallod a természet neszeit, a madárcsicsergést, ér a napfény, az eső, fázol vagy meleged van, a lovad a szabadban van és réteken legel – ennél jobbat nem tudok elképzelni." Most lengyelül és arabul tanul, a következő úti cél az előbbihez kapcsolódik: Varsóba szeretne ellovagolni a Sobieski-ünnepre, és lengyel barátaival a saját nyelvükön szeretne végre beszélni. Mit szólna hozzá, ha becsatlakoznék a következő útra, kérdezem. „Előbb tegyél bele húsz évet – hidd el, nem árt." Addigra a szamarak is biztosan előkerülnek...

Mi kerül a málhába?

• Némi enni- és innivaló.
• Lázcsillapító, kötszer, varrószerszám (hogy Péter össze tudjon varrni embert, állatot, ha szükséges).
• Víztisztító: vastagabb szívószál-szerű eszköz, kiszűri a vízből a kólibaktériumot. A segítségével akár pocsolyából is lehet inni.
• Váltás ruha.
• Lótakarmány három napra, ezt folyamatosan pótolják.
• Pluszpatkók, patkolószerszám – ők patkolnak.
• Lógyógyszerek, iratok, köztük lóútlevél. Utóbbi nélkül Péter a saját portáját sem hagyhatja el lovon.