Rómát nem lehet megunni – de ha mégis, íme négy kisváros a közelben!

A mondás szerint minden út Rómába vezet, de ha már ott vagyunk, nézzünk szét az Örök Város környékén is!

Fotó: Pixabay

Az ősi Civita di Bagnoregio, a pazarul elegáns Tivoli, a középkori emlékekben bővelkedő Bolsena vagy éppen a nyugodt és autentikusan konzervált Viterbo? Van miből válogatnunk, ha Rómában járva egynapos kiruccanást tennénk a környéken!

Bolsena

Fotó: Shutterstock

Ez a fallal körülvett, középkori utcácskáiról és román stílusú templomairól híres város Rómától északra, a Bolsena-tó (Lago di Bolsena) partján fekszik. A város érdekességei közé tartoznak a holtak kapui (porte dei morti) – befalazott kis ajtók, melyeken keresztül kivitték a halottakat a házból. A román stílusú Szent Krisztina-templom alatti katakombák a turisták előtt is nyitva állnak.

Tivoli

Fotó: Shutterstock

Rómától alig 30 km-re fekszik Tivoli városa, amely a mítoszok szerint faunok, vízi nimfák és szibillák otthona volt.

kellemes klímájával, elbűvölő természeti környezetével csábít kirándulásra – nem véletlen, hogy már az ókortól kezdve császárok, bíborosok és pápák kedvenc pihenőhelye volt. Tivoli leghíresebb épülete az olasz reneszánsz építészet egyik mesterműve, a 16. században épült Villa d’Este, amely 2001 óta a világörökség része. Lenyűgöző szökőkútjait Bernini tervezte. Az Aniene folyó áradásai gyakran okoztak károkat a városban, ezért a vizét elterelték, és a Villa Gregoriana közelében kialakítottak egy páratlan szépségű vízesést is, amelyet minden valamirevaló festő igyekezett megfesteni.

Viterbo

Fotó: Shutterstock

Viterbo városa Rómától 60 km-re északra található, óvárosa az egyik legjobban megőrzött történelmi városközpont Közép-Olaszországban. Itt nincs rohanás, mindent nyugodtan meg lehet nézni. A város fő attrakciója aPápai palota, amely a mindenkori pápák menedékéül szolgált, amikor Rómában feszült helyzet alakult ki. A palota mögött van a város másik fő látnivalója, a San Lorenzo-székesegyház, amelyet egy Hercules szentély romjaira húztak fel a 12. században.

Civita di Bagnoregio

Fotó: Shutterstock

Az etruszkok több mint 2500 évvel ezelőtt egy sziklára építették ezt a különleges hangulatú települést, amelyet „haldokló város” néven is emlegetnek. A 16. században egy földrengés után a szikla több helyen megrepedt, ami után sokan elhagyták a kisvárost, a 20. századra pedig majdnem teljesen elnéptelenedett. Bár nyáron turisták tömegei keresik fel, valójában már csak néhány ember él itt tartósan.

Autóval nem lehet megközelíteni, Bagnoregio városával egy völgy felett átívelő, 366 méter hosszú gyaloghíd köti össze.
AMI MÉG ÉRDEKELHET