Luxusvonattal Olaszországon keresztül: újabb fényűző útra indul a Venice Simplon-Orient-Express

2024 júniusában a Venice Simplon-Orient-Express négy évtizedes története során először járja majd be a liguriai tengerpartot, összekötve Párizst és Portofinót.

Fotó: Belmond


Az 1982-ben, egy amerikai üzletember által indított Venice Simplon-Orient-Express sikeresen lovagolta meg az eredeti vonat iránti nosztalgiát, luxuskirándulás élményévé alakítva az utazást. A szerelvény mostani üzemeltetője, a Belmond csoport egy újabb útvonalat jelentett be azok számára, akik a Riviérán és a Ligur-tengerparton is ki szeretnék élvezni az emblematikus vonat kínálta komfortot és pompát.


A Venice Simplon-Orient-Express 40 évvel ezelőtt, 1982-ben indult első útjára. A luxus-nosztalgiavonat 17, eredeti, a ’20-as és ’30-as évekből származó, stílszerűen felújított vagonból áll – mindegyik a maga sajátos sármjával és történetével.

A Venice Simplon-Orient-Express 2024. június 20-án egy új, az ajánlatban korábban nem létező utazásra indul Párizsból, végigkígyózva a francia és az olasz Riviérán. Az utazás a portofinói Belmond Splendido Hotelben ér véget, ahol a vendégek két éjszakát töltenek.

Fotó: Belmond

A nemrégiben nyolc új lakosztállyal bővített retro luxusvonat immár háromféle kabin-kategóriát kínál.

Az alapot továbbra is az éjszakára kétszemélyes hálószobává alakítható lounge fülke jelenti; emellett megjelent az új Luxuslakosztály, franciaággyal, vagy két különálló fekhellyel és márványborítású fürdőszobával. A csúcsot továbbra is a privát Grand lakosztály jelenti, amelyből hat található a vonaton.

Napközben a vendégek a híres 3674-es bárkocsiban gyűlhetnek össze, hogy koktélokat szürcsölve hallgassák a rezidens zongoristát. Miközben a vonat Dijon, Lyon és Avignon érintésével halad tovább, a Côte d'Azur, a L'Oriental és az Étoile du Nord nevű étkezőkocsikban a Michelin-csillagos séf, Jean Imbert új nyári menüjét szolgálják fel.

Minden fogást a vonat kiterjedt gyűjteményéből gondosan kiválasztott borok kísérnek.

Fotó: Belmond

Másnap reggel kontinentális reggelit szolgálnak fel a kabinokban, miközben a vonat Franciaországból Olaszország felé száguld, áthaladva Cannes-on, Nizzán és Monte Carlón. Az olasz határt átlépve a vendégek megcsodálhatják Ventimiglia, Savona és Genova városait. Az utazás utolsó szakaszán villásreggelit szolgálnak fel, mielőtt a szerelvény megérkezik Santa Margherita Ligure-ba, ahol a vonatozás élménye véget ér, és az olaszországi tartózkodás a Belmond Splendido Hotelben folytatódik.

Fotó: Belmond

A szállodát a liguriai dombok között megbúvó, 16. századi bencés kolostorból alakították ki.

Június 21. és 23. között így a vendégek a Portofino-öbölre néző, újonnan kialakított sósvizes medencében élvezhetik a napsütést, a program nagyszerű zárásaként pedig egy privát filmvetítésen vehetnek részt a csillagok alatt, a kikötőváros szívében, az emblematikus Piazzettán.

AMI MÉG ÉRDEKELHET