6 hagyományos újévi étel a nagyvilágból, amelyek jó szerencsét hoznak

Finom ételek, amelyek a hiedelmek szerint szerencsét is hoznak – ki tudna ennek ellenállni?

Fotó: Shutterstock

Mindenképp érdemes beilleszteni a szilveszter éjszakai, esetleg a január elsejei menübe a következő fogásokat, így nemcsak ízletes lesz az óév zárása és az újév indítása, de még talán a szerencse is mellénk pártol a következő évben.

Sertéshús

Fotó: Shutterstock

A szerencsehozó kismalac figurája sok helyen ismerős lehet, ahogy a hagyomány is, hogy újévkor sonkát eszünk. Semmiképp sem szárnyast, ami elkaparja a szerencsét és véletlenül sem halat, ami elúszik vele, kizárólag sertést, ami kitúrja a szerencsét és előre halad, a jövőbe. Persze a január elsejei malacfogyasztásnak sokkal prózaibb oka van igazából: a késő ősszel levágott malacok miatt a kamrában sorakozó húsokat egyszerű és ideális volt elővenni az év első napján.

Rizs

Ázsiában mi más is lehetne az újévi ünnepségek kedvenc étele, mint a rizs. Egyes helyeken vörösbabbal párosítják, ezt szolgálják fel szilveszterkor és újévkor, mert a tradíciók szerint jólétet és szerencsét hoz. Az Egyesült Államokban Hoppin’ John néven ismert ételbe hagyma és bacon is kerül, így kerül az asztalra az újév első étkezésekor. Indiában is a rizsre esküsznek, mert úgy tartják, hogy elűzi a rossz ómeneket.

Kukoricakenyér

Fotó: Shutterstock

Van egy dolog, ami közös az újévi, szerencsét hozó ételekben – mindamellett, hogy természetesen nagyon finomak –, általában olyan dologra emlékeztetnek, ami a gazdagságot jelképezi. Sok apró szemből állnak, vagy – mint a kukoricakenyér esetében – aranyszínűek. Az Egyesült Államokban népszerű újévi ételbe egész kukoricaszemeket is szoktak hagyni, amik szintén az aranyat, aranyrögöket szimbolizálják.

Szőlő és más gyümölcsök

A Fülöp-szigeteken a szilvesztert hagyományosan 12 féle gyümölccsel ünneplik, amelyek a 12 hónapot szimbolizálják. Általában a kerek gyümölcsöket részesítik előnyben, így szinte mindig esznek ilyenkor mangót és dinnyét. Mexikóban éjfélkor sok helyen szőlőt esznek, 12 darabot egy perc alatt, amelyek szintén a következő év hónapjait jelképezik, Kínában és más ázsiai országokban a narancsot fogyasztják, kerek formája és aranyló színe miatt. A termékenység és a születés szimbólumaként ismert gránátalmát is sok helyen kerül elő újévkor.

Lencse

Európában sok helyen, köztök Magyarországon, de például az olaszoknál is a lencse a hagyományos újévi étel, apró szemei és kis érmékre emlékeztető alakja miatt. Van, ahol már éjfélkor is kanalazzák a lencsét, akár leves, akár főzelék formájában, máshol csak az első újévi ebédkor, a malacsült mellé tálalják.

Vasilopita torta

Fotó: Shutterstock

A görögök kimondottan az év első napjára készítik a Vasilopita nevű tortát, amit királypitének vagy bazsalikomos pitének is neveznek. Az édes, vajas tésztából készült sütemény tetejére általában mandula kerül, tésztájában pedig elrejtenek egy apró „kincset”, érmét vagy csecsebecsét. Aki a kinccsel teli szeletet kapja, annak szerencséje lesz az új esztendőben.

AMI MÉG ÉRDEKELHET