Itália hónapokra bontva: mikor és hova érdemes utazni
A csúcshónapnak számító júliusban kerüljük el Olaszországot.
Olaszország nem véletlenül az egyik legnépszerűbb úticél a valamennyi földrészről érkező turisták számára, ám éppen az utazók tömege befolyásolhatja negatívan az élményt. Érdemes tehát felmérni, melyik helyet mikor lehet felkeresni. A Travel + Leisure-nek nyilatkozva Andrea Grisdale Olaszországra szakosodott utazási szakértő magyarázta el, hogy melyik hónapban hol számíthatunk az átlagnál kevesebb turistára.
Január: Róma és Firenze
Fotó: Shutterstock
Az év első hónapja nem tartozik az utazók kedvencei közé, ezért Grisdale azt javasolja: kabátban fedezzük fel Rómát és Firenzét, hiszen ezek a rendkívül népszerű városok most sokkal csendesebbek, mint a főszezonban. Ilyenkor órákig tartó sorban állás nélkül is bejuthatunk a Sixtus-kápolnába vagy az Uffizi Képtárba.
Február: Velence és Viareggio
Fotó: Shutterstock
Velence télen is varázslatos, ilyenkor jóval kevesebben gondoláznak a csatornákban és a szállásárak is kedvezőbbek, mint a nyári csússzezonban. A hidegebb hónapok közül február kínálja a legjobb programot, hiszen idén január 27. és február 13. között rendezik meg a hires velencei karnevált. A toszkánai Viareggio is karneváli hangulattal vár, aminek hatására színpompás életre kelnek utcái. A kisváros közel van olyan népszerű úticélokhoz, mint Pisa és Cinque Terre, így egy kisebb körutazás bázisának is tökéletes.
Március: Piemont
Barbaresco
Fotó: Shutterstock
A konyhaművészetéről, borairól és csodás tájairól híres régiót bármikor érdemes felkeresni, a márciusi időzítés azonban különleges élményt garantál. Ez a hónap ugyanis a legideálisabb arra, hogy megkóstoljuk a helyi szarvasgombát. De ugyanúgy megéri a Cherasco közösség csokoládékínálatát, Bra városának kézműves sajtjait és Barolo borait is választani.
Április: Amalfi-part
Amalfi
Fotó: Unsplash
A nagyhírű campaniai strandokat nyáron rendre elözönlik a turisták, tavasszal viszont még nincsen tömeg. Borkóstolás közben végigjárhatjuk a szőlősöket, ha viszont a helyi citromlikőrre, vagyis limoncellóra vágyunk, akkor vezetett túrán fedezhetjük fel a citromkerteket is. Az Istenek ösvényének magaslatairól nagyszerű kilátás nyílik a tengerre.
Május: Ischia
Forio
Fotó: Shutterstock
Májusban is Campania a legjobb úticél, a régió legnagyobb szigetén ilyenkor a legjobb az időjárás városi sétákra és túrázásra is. Ha vulkánt akarunk látni, válasszuk a Vezúvhoz vezető túrát, ha pedig a tenger vize még túl hideg a fürdőzéshez, keressük fel a vulkanikus sziget valamelyik termálfürdőjét.
Június: Dolomitok
Santa Maddalena
Fotó: Shutterstock
A nyári hónapokra inkább Olaszország északi térségét javasolja Grisdale. Az UNESCO világörökséghez tartozó Dolomitok hegyei tökéletes túrahelyek, gyalogos kirándulás helyett akár biciklin is felfedezhetjük a hegyi tavakat és az apró falvakat. Pihenésre pedig éppúgy választhatunk egy hegyi menedékházat, mint egy wellness-központot.
Július
Mivel ez Olaszország csúcshónapja, Grisdale azt javasolja: ekkor ne tervezzünk itáliai nyaralást, elkerülve a tömegeket.
Augusztus: Milánó
Fotó: Shutterstock
A turistaszezon ugyan még tart, de mivel a milánóiak többsége ekkor vakációzik, a szakértő úgy látja: érdemes augusztusra időzíteni a dóm, a Brera képtár és a Sant’Abrogio-bazilika meglátogatását.
Szeptember: Szardínia
Bosa
Fotó: Shutterstock
A nyári hónapok turistadömpingje után Szardínia szigete szeptemberben is kellően jó időt kínál a strandoláshoz. A sziget környékét hajós kiránduláson lehet a legjobb módon felfedezni.
Október: Toscana
Fotó: Unsplash
Toscana szőlősökkel teli régiója a szüret idején tökéletes választás, az ősz színeiben pompázó táj garantáltan fantasztikus látvánnyal vár majd. Az olasz konyha rajongói számára is kiváló ez az időszak, ekkor kezdődik a gombaszezon és az olajfaligetekben is folyik a szüret. Egy helyi lovasklub jóvoltából lóháton is bejárhatjuk a vidéket, az ínyencek pedig számos gasztronómiai fesztiválon kóstolhatják meg a finomságokat.
November: Puglia
Polignano a Mare
Fotó: Shutterstock
A csizma sarkánál fekvő déli régióban az időjárás és a helyi emberek egyformán barátságosak. Novemberben is 15 Celsius-fok körüli a hőmérséklet, így meleg ruházat sem kell ahhoz, hogy végigsétáljuk Bari, Polignano a Mare vagy a barokk Lecce utcáit.
December: Szicília és Nápoly
Taormina, Szicília
Fotó: Shutterstock
Olaszországban is zajlik ekkor az ünnepi készülődés, rengeteg karácsonyi vásár várja a turistákat is – például a nápolyi San Gregorio Armerno út kézműves boltjai is átváltoznak egy különös vásárrá. A szicíliai Szirakúzában fényjátékokkal ünneplik a Luca-napot, és a hangulatot fokozza az utánozhatatlan dél-olasz atmoszféra és a kellemes időjárás.
- Nem nehéz kitalálni, melyik lett a világ legszebb falva! ›
- Új látványosság a Vatikánban – megnyílt az ókori nekropolisz ›
- Hová utazzunk Olaszországban? Íme, az északi rész legfontosabb célpontjai! (1. rész) ›
- Utazzunk a kapitánnyal – Marco Rossi élményei, tippjei ›
- Rómát nem lehet megunni – de ha mégis, íme négy kisváros a közelben! ›
- 5 páratlan úti cél januárra ›
- Barangolás Itália festői tájain egy Ferrari volánja mögött ›
- Két főtere is van Toscana kevésbé ismert gyöngyszemének. ›
- Barokk pompájában hozták helyre a csodás szicíliai várost ›
- Velencében megkezdődött a karnevál ›
- Megéri felkeresni ezeket a tengerparti olasz falvakat ›