Nem örül a spanyol vendéglátóipar a korábbi zárórának

Komoly ellenállásba ütközött a vendéglátóipar részéről a spanyol kormány, amikor azt kezdeményezte, hogy az eddiginél egy órával korábban zárjanak be az éttermek.

Fotó: Shutterstock


A jelenlegi szabályozás szerint Spanyolországban 10:00 és hajnali 2:00 óra között lehetnek nyitva az éttermek, pénteken, szombaton és az ünnepnapok előestéjén pedig még egy fél órával tovább.

„Nem észszerű, hogy Spanyolország olyan ország legyen, ahol este 20:00 órakor hívunk össze megbeszéléseket. Nem észszerű egy olyan országban, ahol az éttermek hajnali 1:00-kor nyitva vannak" – érvelt az Euronews szerint a rövidebb munkahét és az éttermek korábbi bezárása mellett Yolanda Díaz munkaügyi miniszter, aki a 22 óra utáni munkavégzés mentális egészségre gyakorolt káros hatásai miatt aggódik.

Fotó: Shutterstock

Az üzlettulajdonosok és a vendéglátásban dolgozók többsége azonban nem ért egyet a miniszterrel, szerintük ugyanis a rövidebb nyitvatartás katasztrófát jelentene a koronavírus-járványból még mindig csak kilábaló vállalkozások számára. Szintén ellenzi a javaslatot a Spanyol Vendéglátók Szövetsége, amely szerint a fél világ irigy a spanyol vendéglátóiparra, ahol a hosszabb munkaidő több munkahelyet, alkalmazottat, üzletet, fizetést, ezek révén pedig több adót is jelent.

Fotó: Shutterstock

A spanyol munkaadók és a szakszervezetek jelenleg is tárgyalnak ezen kormányzati kötelezettségvállalás végrehajtásáról. A legnagyobb szakszervezetnek számító CCOO (Comisiones Obreras', vagyis Munkásbizottságok) becslése szerint mintegy 13 millió munkavállalót érinthet majd a nyitvatartás lerövidítése.

AMI MÉG ÉRDEKELHET