Ki mondta, hogy a kávét csak inni lehet? Receptek különleges ízélményekhez!

Kávé is szükséges ezeknek az egyedien finom ételeknek az elkészítéséhez.

Fotó: Shutterstock

A MOL Fresh Corner töltőállomásain kínált kávék méltán vívták ki az ínyencek elismerését. A kávé azonban nemcsak útközben jöhet jól, de kitűnő fűszere lehet a húsoknak és az édességeknek is – az őrölt kávéval bedörzsölt húsok zamatai például erősebbek. Kísérletező kedvűeknek kitűnő választás, ha meglepő meglepő ízpárosításokra vágynak.

​Vörösboros-kávés steak gremolatával

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók, steak: 50 dkg marha bélszín, 1 dl száraz vörösbor, tengeri só, frissen őrölt bors, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál őrölt kávé.Gremolata:2 evőkanál petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 citrom, 1 evőkanál parmezán sajt, 50 dkg zöldbab

Tálkában keverjük össze a vörösborral az olajat, a kávét, a sót és a borsot. Jól dörzsöljük be ezzel az egész húst, majd szobahőmérsékleten hagyjuk pihenni legalább fél órát. Nagy öntöttvas serpenyőben közepes lángon kezdjük sütni a húst. Döntsük el, hogy jól átsütve, avagy véresen szeretjük-e. Roppantsuk meg a fokhagymagerezdeket, a sütés utolsó fázisában dobjuk a hús mellé. Tegyük tálba a gremolata alapjául szolgáló apróra vágott petrezselymet. Reszeljük hozzá a citrom héját és a parmezán sajtot, rázzuk össze. Nagy tálban hevítsünk forró vizet és dobjuk bele a zöldbabot, sóval. 5 percig forraljuk, majd hideg vízzel kicsit zuhanyozzuk le a csap alatt. Tálaljuk natúran a kávés steak és a gremolata társaságában.

​Mascarponés kávédesszert

Fotó: HippoPx

Hozzávalók:125 g étcsoki, 250 g mascarpone, 100 g porcukor, 1 csomag vanillincukor, 4 tojás, 2,5 dl feketekávé, 3 db zselatin lap

A csokoládé mousse-hoz, vagyis a legalsó réteghez verjük fel 2 tojás sárgáját 80 g porcukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott csokoládét. Óvatosan forgassuk össze a kemény habbá vert tojásfehérjékkel is, majd töltsük a poharakba. Tegyük hűtőbe, dermedni. A mascarpone krémhez keverjük el a mascarponét a vanillincukorral, és verjünk fel 2 tojásfehérjét kemény habbá. Lassan forgassuk a mascarponéhoz, majd tegyük a hűtőbe a poharak mellé. A kávéból kávézselét készítünk. A forró kávét el kell kevernünk a maradék cukorral és a már beáztatott és kicsavart zselatinlapokkal. Hűtsük szobahőmérsékletűre. Ekkor vegyük ki a hűtőből a lehűtött poharakat és rétegezzük rá a mascarpone-krémet. Erre öntsük a kávézselét, majd tálalásig tegyük hűtőbe az elkészült poharakat. Az élmény fokozható, ha csokiból készült kanalakkal tálaljuk a poharas desszertet. Ha frissebb ízre vágyunk, kísérletezzük ki, milyen gyümölcsdarabkákkal dúsítva lesz a legfinomabb a mousse.

​Karamellás kávétorta

Fotó: Facebook


Hozzávalók, tészta: 1 dl erős feketekávé, 18 dkg vaj, 18 dkg cukor, 3 tojás, 25 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 1 marék szemes kávé. Krém:3 evőkanál barnacukor, 60 dkg porcukor, 15 dkg vaj, 1 dl tej, 1 dl kávé, 1 teáskanál, finomra őrölt kávé, 1 doboz habtejszín

A vajat olvasszuk fel és a cukorral keverjük simára. Adjuk hozzá a 3 felvert tojást, a kávét, majd adagonként a lisztet is, mindig simára keverve. Egy tortaformát béleljünk ki sütőpapírral. Öntsük bele a tésztát a formába, majd hintsük rá egyenletesen a kávészemeket. Előmelegített sütőben süssük 180°C-on fél óráig vagy tűpróbáig. A sütőben hagyjuk kihűlni, s csak utána bontsuk ki a papírból. Eközben készítsük el a krémet. Keverjük össze a kávét, a tejet és az olvasztott vajat. Egy lábasba tegyük a barnacukrot és kevergetés nélkül olvasszuk karamellé. Vegyük le a tűzről, majd mikor már alacsonyabb a hőmérséklete, öntsük hozzá a vajas tejet. Újra melegítsük, és kevergessük, míg a karamell fel nem olvad. Ekkor vegyük le a tűzről és habverővel kezdjük habosítani, miközben az őrölt kávét és a porcukrot hozzáadjuk. Kenhető állagú legyen. Időközben a habtejszínt verjük fel kemény habbá, és keverjük össze óvatos mozdulatokkal a krémmel, majd kenjük rá a piskótára. Ha a tortalap elég vastagra duzzad, vágjuk ketté és a krémből töltsünk a két piskótalap közé is! Ha más színt szeretnénk, adjunk hozzá fekete kakaót.

AMI MÉG ÉRDEKELHET