A te poggyászodat is robotok viszik majd a ​legnagyobb londoni reptereken

A British Airways poggyászrobotok bevetésére készül a londoni Heathrow és Gatwick repülőtéren, remélve, hogy ezzel enyhíteni tudják a létszámhiány okozta nyomást.

Fotó: Shutterstock


A Telegraph szerint a légitársaság már tesztelte a vezető nélküli járműveket a Heathrow repülőtéren, ahol hamarosan teljes munkaidőben állnak szolgálatba. A heathrow-i kísérlet sikere esetén a Gatwick repülőtér ios sorra kerül majd. Az egyik robot már májustól megkezdi megkezdi működését a brit főváros második számú repülőterén, majd a próbaidőszak alakulásától függően továbbiak is követik.

Az Aurrigo által épített, és a modellektől függően 100 000 és 250 000 font közötti összegbe kerülő robotok nem csak a hatékonyságot, hanem a biztonságot is növelik. A legfontosabb, hogy a munkaerőhiány miatt, amely a földi személyzet gyakori sztrájkjaihoz vezetett világszerte, a robotok nagymértékben megkönnyítik a személyzet munkaterhelését. A járművek kezdetben csak a poggyászkonténereket szállítják majd a repülőgépekhez és a terminálokhoz, ahol a bőröndök be- és kirakodását továbbra is emberek végzik. A következő lépés az lenne, hogy olyan modelleket telepítenének, amelyek robotkarokkal is rendelkeznek, hogy a konténerek be- és kirakodását maguk végezzék.

Fotó: Aurrigo

„Gyakran előfordul, hogy az ember belép a repülőtér épületébe, felszáll a repülőgépre, és az egész élmény modernnek, sőt sokszor futurisztikusnak tűnik. Majd amikor megérkezik az úti céljára, már csakis a szerencse dolgának tűnik, hogy megkapja-e a poggyászát, vagy sem – magyarázta David Keene, az Aurrigo vezérigazgatója.Először is, lehet, hogy sokat kell várnod. Másodszor, lehet, hogy a bőröndöd meg sem érkezett veled együtt… Mindenki hajlamos a légitársaságot hibáztatni, de valójában sok esetben nem ezek kezelik a csomagokat"

www.youtube.com

Introducing Auto-DollyTug

Az Aurrigo elektromos meghajtású autonóm járművének legújabb változatát a szingapúri Changi repülőtéren is tesztelik, ahol 2022 februárja óta már korábbi modelleket is kipróbáltak. Keene szerint más repülőterek is érdeklődést mutattak a robotok beszerzése iránt, köztük a németországi München és Stuttgart légi kikötői, valamint az amszterdami Schiphol repülőtér.

AMI MÉG ÉRDEKELHET