Elképesztő összegeket halásznak ki a világhírű római szökőkútból

Nemcsak a pénzdobáló turisták járnak jól.

Fotó: Shutterstock


Nem sok olyan turista létezik, aki Olaszország fővárosába látogva kihagyja a Trevi-kút felkeresését, és a legtöbben egy pénzérmét is beledobnak. És abba sem sokan gondolnak bele, hogy mi lesz a vízbe dobott érmék sorsa, és milyen összeget is hagynak a kútban.

Évente mintegy 21 millió turista látogat el Rómába, ahol a Colosseum és a Pantheon mellett a a 17. században épült barokk stílusú szökőkút számít az olasz főváros egyik legnépszerűbb látványosságának. A Trevi-kút legendájának köszönhetően, miszerint ha valaki a jobb kezével a bal válla fölött belehajít egy érmét, akkor biztosan visszatér még Rómába, a turisták – akiknek kívánságlistáján gyakran előfordul a szerelem és az egészség is – rengeteg pénzt hagynak a vízben.

Fotó: Shutterstock

És bár a legtöbben nem is tudnak róla, a látogatók ezzel nemcsak saját szerencséjüknek áldoznak, hanem olyan embereket is támogatnak, akikkel aligha fognak találkozni. A Trevi-kútba dobott pénz további sorsát az Independent írta meg: a helyi hatóságok általában több napig hagyják gyűlni az érméket, majd kihalásszák őket és a Caritas jótékonysági szervezet helyi részlegének adományozzák. A pénz összeszámolását már a Caritas végzi, hogy aztán élelmiszerbankokat, ingyenkonyhákat és más szociális projekteket támogassanak a befolyt összegből.

Fotó: Pixabay

A szervezet 2022-ben több mint 1,4 millió euró értékű érmét “halászott ki” a szökőkútból, és arra számítanak, hogy idén még tovább nő ez az összeg. A Trevi-kút vizét egyébként havonta kétszer teljesen leengedik, hogy lehetővé tegyék a megtisztítását. Ilyenkor az érméknél jóbal szórakoztatóbb tárgyakra is bukkantak már a takarítók, a műfogsoroktól kezdve egészen az aranyékszerekig – állítólag valaki egyszer még egy köldökzsinórt is „benne felejtett”.

AMI MÉG ÉRDEKELHET