A szakma is elismeri a székelyföldi turizmus fejlődését A szakma is elismeri a székelyföldi turizmus fejlődését
Fotó: Unsplash

2024-05-22

  • Drive
  • Belföld
  • A szakma is elismeri a székelyföldi turizmus fejlődését

A szakma is elismeri a székelyföldi turizmus fejlődését

Az Év úti célja 2024 című romániai turisztikai seregszemlén idén 13 kategóriában hirdettek győztest, a helyezések sorrendjét a - több mint 200 turisztikai szakemberből álló - szakmai zsűri, a több százezer internetes közönségszavazat és egy országos közvéleménykutatás alapján döntötték el. Az Év úti célja 2024 nagydíját Nagyszeben városa nyerte el, míg a Székelyföld számos kategóriában ért el sikert.

Az élmény- és kalandparkok kategóriájában a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn található Mini Erdély Park lett az idei év turisztikai célpontja Romániában. A Székelyföldi Legendárium csapata által kialakított multikulturális tematikus makettparkban Erdély több mint 120 történelmi épületének kicsinyített mását tekinthetik meg a látogatók. A kisvonattal (Mini Székely Gőzössel) is körbejárható Mini Erdély Parknak tavaly több 120 ezer (főleg belföldi) látogatója volt.

Fotó: Facebook

A "butikszállodák" kategóriában is székelyföldi turisztikai vállalkozás, a Kovászna megyei Olasztelken működő Dániel Kastélyszálló lett az év turisztikai célpontja Romániában. A Dániel Mihály háromszéki alkapitány által a 17. század elején reneszánsz és klasszicista stílusban építtetett, azóta többször átalakított, luxusszállóhelyként üzemeltetett kastélyban korabeli lakberendezési tárgyak, különböző stílusban berendezett szobák és a Dániel-családot ábrázoló falfestmények teremtenek egyedi hangulatot.

Fotó: Facebook

Az üdülőhelyek kategóriában a heliotermikus Medve-tó, a 19. századi fürdővárosokat idéző villák és korszerű wellness-szállodák miatt népszerű Szováta város idén harmadik lett Törcsvár (Bran) és Félixfürdő mögött. A "Tusnádfürdő és környéke" projekt az ökoturizmus kategóriában kapott megosztott harmadik helyezést egy Duna-deltai és egy Hátszeg-környéki idegenforgalmi vállalkozás mögött.