A Skyscanner elárulta, szerintük az év melyik hetében lehet a legolcsóbban vakációzni A Skyscanner elárulta, szerintük az év melyik hetében lehet a legolcsóbban vakációzni
Fotó: Shutterstock

2024-05-23

  • Drive
  • Drive-tipp
  • A Skyscanner elárulta, szerintük az év melyik hetében lehet a legolcsóbban vakációzni

A Skyscanner elárulta, szerintük az év melyik hetében lehet a legolcsóbban vakációzni

Hogyan tudunk idén a leginkább költséghatékonyan utazni? – vizsgálta meg a Skyscanner legfrissebb piackutatása, arra is kitérve, hogy melyik hónapok, hetek vagy akár napok lehetnek a legolcsóbbak 2024 nyarán.

A felmérés legfontosabb tanulsága, hogy nem érdemes a nyár első felében vakációzni: az igazán kedvező árú nyaraláshoz érdemes kivárni az évszak utolsó hónapját. A nyár legolcsóbb hónapja ugyanis – minden bizonnyal – az augusztus lesz, azon belül is az augusztus 19-én kezdődő hét. Bár a legnépszerűbb utazási időszaknak július első két hete számít, az adatok szerint ezek egyben a legdrágábbak is – ismerteti az eredményeket az Independent.

Fotó: Shutterstock

A Skyscanner Savings Generator adataiól az is kiderül, mikor a legjobb lefoglalni egy utazást, és melyek a legjobb ár-érték arányú desztinációk – az alapján, hogy a tapasztalt utazók 23 százaléka úgy nyilatkozott: kivárja a last minute ajánlatokat. Ezek szerint a portugáliai Faróba tartó repülőjáratokra például hat héttel előre lehet a legjobb áron helyet foglalni, míg a törökországi Antalyába egy héttel az utazás előtt ideális a jegyvásárlás.

Fotó: Shutterstock

„Számunkra kulcsfontosságú, hogy az utazók megtalálják a vágyott élményt olyan áron, amit megengedhetnek maguknak, ezért olyan eszközöket helyezünk előtérbe, amelyek segítenek az embereknek megfizethető áron utazni" – nyilatkozta Laura Lindsay, a Skyscanner utazási trendek és úti célok szakértője. Korábbi felmérésekből pedig már az is kiderült, hogy a hét mely napjaira foglalhatunk a legkedvezőbb áron repülőjegyeket: a nemzetközi járatokon általában a hétfő a legolcsóbb, míg kedd a legkevésbé forgalmas nap.