Nagyon nem szeretünk gyerekek mellé ülni a repülőgépen Nagyon nem szeretünk gyerekek mellé ülni a repülőgépen
Fotó: Shutterstock

2024-01-01

  • Drive
  • Drive-tipp
  • Nagyon nem szeretünk gyerekek mellé ülni a repülőgépen

Nagyon nem szeretünk gyerekek mellé ülni a repülőgépen

Az Upgraded Points tanulmánya megerősíti azt az általános nézetet, miszerint a repülőutak során sokan nem szívesen látnak maguk mellett sem kisállatot, sem kisgyereket. A felmérés szerint még azoknak az 57%-a is, akiknek nincs háziállata, inkább egy kiskedvenc mellé ülne, mint egy gyerek mellé. A megkérdezettek 43%-a hangsúlyozta, hogy a háziállatokkal való utazás sem mentes a kihívásoktól.

Fotó: Shutterstock

A legtöbb utazó számára az ideális utazás akkor valósulhat meg, ha nincs háziállat vagy gyerek a szomszéd ülésen. Ezt követi kényelmi szempontból a háziállat szomszéd, és csak utolsó esetben törődnek bele az utasok a kisgyerek szomszédságba. Emellett, a 2023 szeptemberében készült felmérés több érdekességre is rávilágított. Ilyen például az, hogy a háziállat-tulajdonosok 85%-a szembesült már utazási korlátozásokkal vagy kihívásokkal, amikor kiskedvencét magával vitte.

Fotó: Shutterstock

Az állattartók egyharmada viszi el szívesen nyaralni magával szőrös barátját, viszont a megkérdezettek csupán 17%-a veszi figyelembe egy célpont állatbarát jellegét, az utazás tervezésekor. A válaszadó állattulajdonosok közel kétharmada jelezte, hogy akár többet is fizet a háziállatbarát szálláshelyekért és szolgáltatásokért.

A különböző piaci igényeket egyes légitársaságok már figyelembe vették, így az egyre több állatbarát hely mellett már gyerekmentes zónákat is kínálnak a járatokon.