2022-03-29
Kaland, szórakozás, önismeret – INNA-interjú
- INNA (Elena Alexandra Apostoleanu) 2008-ban kezdett el együttműködni a Play & Win produkciós csapattal, és még abban az évben kiadták a Hot című dalt, az első slágerét.
- YouTube-csatornájának közel 6,8 millió követője van, ezzel olyan világsztárokat előz meg, mint Madonna, Rita Ora, Pharrell Williams vagy Christina Aguilera.
- Eddig 7 nagylemeze jelent meg – Hot (2009), I Am the Club Rocker (2011), Party Never Ends (2013), INNA (2015), Nirvana (2017), Yo (2019), Heartbreaker (2020).
Túlzás nélkül mondható, hogy ha valakivel, hát veled érdemes az utazásokról interjút készíteni. Folyamatosan úton vagy. Hogy lehet ezt bírni, mi hajt még?
Nagyon szeretek utazni, több mint 13 éve az életem és a személyiségem része – azóta, hogy INNA lettem. Örömöt okoz, ráadásul a zeném által a rajongóim felé is továbbítom a boldogságomat. Természetesen vannak időszakok, amikor nagyon fárasztó tud lenni az ide-oda röpködés, de a járványhelyzet és a lezárások idején hamar ráébredtem, mennyire hiányzik ez az életmód.
Szinte extrém módon aktív vagy – „nyomozol" az Álarcos énekes című műsor romániai változatában, ott volt a Dance Queen's House projekt, saját magazinod van, egymást érik a videoklipek és a fotózások, és akkor még a felvételeket és a koncerteket nem is említettem... Tudom, banálisan hangzik, de muszáj megkérdeznem – honnan kerül ennyi energia?
Ez történik akkor, ha tényleg nagyon élvezed azt, amivel foglalkozol, ha tele vagy szenvedéllyel és megérted, mi a hivatásod, a küldetésed. Minden egyes nap elégedett és hálás vagyok, úgy érzem, egy álomban élek, amiből, remélem, sohasem ébredek fel.
Gyakorlatilag kolléga vagy, hiszen a saját magazinodba, az INNAMagba úti beszámolókat is írsz, legutóbb Dubajról és a Maldív-szigetekről. Miért vágtál bele ebbe a projektbe?
A fotózás az egyik szenvedélyem, szeretek fotózási kreatívokon, koncepciókon dolgozni, innen jött a magazin ötlete – szerettem volna részletesen bemutatni a saját kis univerzumomat. Ebből született az INNAMag projekt, ami nagyon-nagyon kedves számomra.

Fotó: Global Records
Más szemmel utazol úgy, hogy tudod, megosztod majd az élményeidet a rajongókkal? Odafigyelsz olyasmire, amire korábban nem?
Igen is, meg nem is. Egy kicsit más szemszögből nézem az útjaimat, de az nem nagyon különbözik a korábbitól: a lényeg, hogy olyasmiben vegyek részt, amiben örömömet lelem, és amit meg tudok osztani a rajongóimmal, akik így mintha velem együtt utaznának.
Mit jelent számodra az utazás?
Új helyek, kultúrák, szokások, emberek felfedezését és megismerését – egy számomra új, szokatlan világhoz való kapcsolódást. Minden új úti cél a kaland, a szórakozás és az önismeret ötvözete.
Az utazás régi szenvedélyed, de van egy újabb is: a longboard gördeszkázás, ez immár a klipjeidben is feltűnik. Elég szokatlan, hogy valaki ebben a korban vágjon bele – téged mivel fogott meg?
Egyszerűen csak kipróbáltam és egyből megszerettem. Beszereztem többet is, így a barcelonai lakásomban és Bukarestben is van elég belőlük. Kikapcsol, tetszik!
Milyen más sportot kedvelsz és űzöl?
Úszok, táncolok, biciklizek, snowboardozok. Illetve folyamatosan karbantartom magam a személyi edzőm segítségével.

Fotó: Global Records
Említetted Barcelonát. Légy egy kicsit az útikalauzunk – mit ajánlasz a városból?
Barcelona a második otthonom. Van néhány kedvenc éttermem, ahová gyakran visszajárok – mint a Vinitus, vagy a Flex & Kale –, de ugyanúgy nagy élmény csak feküdni a napon a parton, gördeszkázni, vagy csak meginni egy kávét a Cosmóban. Barcelonában kizárt az unalom!
Párizsban is sok időt töltöttél. Mi az amit igazán szeretsz a francia fővárosban?
Párizs számomra egy különleges állapot, energia. Szeretek csak úgy sétálni az utcákon, betévedni a kávézókba vagy az éttermekbe, sikkes butikokat fölfedezni, ahol aztán érdekes ruhákat vásárolhatok a videoklipjeimhez vagy fotózásokhoz.
Törökországban és Mexikóban van a legtöbb rajongód, mindig garantált a teltház. Hogyan magyarázod, hogy két, egymástól földrajzilag és kulturálisan is távol lévő országban is sikeres tudtál lenni?
Egyszerű: a zene összeköti az embereket, ami szerintem varázslatos!
Európából nézve számos negatív sztereotípia kötődik Mexikóhoz. Te hogy látod, számodra mit jelent az ország?
Nekem egészen mást jelent Mexikó, mint ahogy az átlageurópaiak ismerik. Szeretetet és lelkesedést a rajongók felől, örömöt, tisztaságot, egyszerűséget. Örök kötelékem alakult ki a mexikóiakkal. Semmihez sem fogható, különleges, változatos ország, vidám emberekkel, látványos helyekkel, gazdag történelemmel.

Fotó: Global Records
Térjünk vissza Romániába: melyek a legkedvesebb utazási emlékeid?
A romániai utazásaim egy része a gyerekkoromhoz és a szüleimmel töltött vakációkhoz kötődik, a legtöbb helyen azonban a fellépések révén jártam. Két különböző érzés és hangulat, de egyaránt kellemes.
Kérnénk néhány tippet a szülőhelyedről is, hiszen a tengerparton nőttél fel. Szerinted melyek most a legjobb helyek?
Nagyon szeretem Vama Vechét, de a közelmúltban jártam Mamaián és Olimpon is, és azok is nagyon tetszettek. És természetesen nem hagyhatom ki Neptunt, hiszen ott születtem.
A klipjeiden is érződik, hogy tengerparton nőttél fel, a gyönyörű strandok és vízpartok visszatérő motívumok.
Valahogy természetesen jött, hogy rábukkanjak azokra a partszakaszokra, amelyek a leginkább illenek egy adott számhoz – a dalok megjelenése előtt mindig vakációztam olyan helyen, amely hamarosan tökéletes helyszínként szolgált. Nagyon szeretem Costa Ricát, a Maldív-szigeteket és Mauritiust is. Nehéz csupán egyetlen helyszínt választanom.
Előfordult, hogy visszamentél nyaralni valahova, ahol azelőtt koncerteztél vagy klipet forgattál?
Valóban, sokszor igyekszem összekötni a kellemest a hasznossal. Van, hogy jóval a videoklip forgatása vagy az adott fellépés előtt megérkezem, máskor pedig maradok a tennivalók lezárása után is. Sok helyet ismertem meg így, például Marokkót, Barcelonát, Tokiót, Dubajt, vagy Los Angelest.

Fotó: Global Records
Hogyan néz ki számodra a tökéletes utazás? Vannak szokásaid, babonáid, amelyekre mindig odafigyelsz, ha útnak indulsz?
Attól is függ, mi a célom, de azért ebből a szempontból konzervatív vagyok: nyáron a tengerpartot választom, a hegyekbe télen megyek, snowboardozni. Azt biztos, hogy nagyon szeretem a kellemesen meleg, napfényes helyeket. Szokásaim és babonáim sincsenek, elfogadom, hogy minden utazás más. Amikor fellépésre utazom, akkor a teljes csapatom velem tart, és sokszor elkísérnek a szüleim, a barátaim, a párom. Máskor csakis vele utazok, vagy a barátnőimmel vakációzok.
Mi az, ami sohasem hiányzik a poggyászodból?
Egyrészt felkészülök a repülésre, így mindig van nálam egy pár kényelmes cipő a repülőgépre és egy felső, mert a légkondícionáló miatt elég hideg van a magasban. Nem hiányzik még a szépségápolási termékeimet tartalmazó szettem, egy farmer, néhány póló, fürdőruha és kifejezetten kényelmes öltözék. Emellé még néhány alapvető gyógyszer is bekerül a csomagba.
Milyen csomagolási praktikákat, trükköket fejlesztettél ki az idők során?
Mindig odafigyelek arra, hogy átgondoltan csomagoljak be, a lehető legkvesebb olyan holmival, amelyet valószínűleg nem használok majd. Ráadásul, mivel előfordult, hogy koncertre utaztam, de nem érkeztek meg időben a csomagjaim, a fellépőruháim a kézipoggyászomban kapnak helyet. Így bármi történik is, a show mehet tovább.

Fotó: Global Records
ROMÁNIÁBAN
- Nem könnyű a válasz. A tengerpart különleges helyet foglal el a szívemben, hiszen itt születtem, itt töltöttem a gyerekkoromat.
EURÓPÁBAN
- Barcelona! A második otthonom, nagyon szeretek ott lenni, ha van néhány szabadnapom, Barcelona az első opcióm.
A NAGYVILÁGBAN
- Hűha, nagyon sok minden! New York, Tokió, Kiotó, Mexikóváros és Costa Rica mindenképpen ott van a listán.
ROMÁNIÁBAN
- Máramarosba csakis koncertek erejéig jutottam el, de nem tudtam feltérképezni a régiót. Nagyon örülnék, ha egyszer végre lehetőségem nyílna rá.
EURÓPÁBAN
- A kontinens legtöbb országában jártam már, de Izlandra még nem jutottam el, pedig nagyon szeretnék!
A NAGYVILÁGBAN
- Indiában nem jártam még, de Kína és Brazília is ott van a listán. Alig várom, hogy végre elutazhassak a három ország egyikébe.