Bizarr reggelik, amelyek alaposan próbára tehetik a gyomorunkat

A reggelizés különösen fontos a japán kultúrában, mivel a tradíciók szerint minden nap egy új kezdetet jelöl. A csavanmusit azonban Európában még csak nem is ismerik – és valójában nem is egy klasszikus reggeliről van szó. Alapanyagai között többnyire csirke, rák, siitake gomba vagy gőzölt halpogácsa található meg, amelyekre szójaszószt öntenek, majd ráütnek egy tojást és csak ezután gőzölik, hogy összeérjenek az ízek. Melegen vagy hűtve egyaránt fogyasztható, de legelőször érdemes a forró változatát megküstolni.

Bár nem biztos, hogy igazán étvágygerjesztő látvány, a rizskásából készült fogás annál táplálóbb étel. A kását alaplével főzik hosszú ideig, a feltétek – rendszerint csirkehús, fermentált tofu vagy párolt zöldségek – csak ezt követően kerülnek. Az étel egész Kelet-Ázsiában népszerű (Koreában például csuk néven ismert), de szülőhazájának Kínát trkintik.

A neve ellenére India keleti részén elterülő Nyugat-Bengál tartományban is létezik egy európai éttermekben ritkán fellelhető reggeli. A radhaballavi egy általában chilivel és lencsével megtöltött puri, vagyis egy kenyérhez hasonló, bő olajban, vékonyra sütött tészta, amelynek alapját a liszt és a ghi (ghee), azaz a tisztított és alaposan megfűszerezett vaj adja. A reggeli fontos része a mishti nevű erjesztett édes joghurt is. 

Mongóliában a hús nemcsak az ebédek és a vacsorák, hanem a reggelik fontos alapanyaga is. Amint a hamuesgyemant.hu írja, a mongolok nem fogyasztanak cukros, édes gabonapelyhet, helyette a szénhidrátra és a fehérjére helyezik a hangsúlyt. A bárányhússal töltött, párolva elkészített gombócok már a nap első étkezésénél is a központi szerepet játszanak – és mivel kézzel eszik őket, Mongóliában járva, a sértődések elkerülése végett mi is tegyük félre a kést és a villát.

Európában is létezik egy reggeli étel, amelyről származási helyén kívül alig hallottak, bár a brunos kinézetre nem olyan furcsa, mint a felsorolt ázsiai fogások. A barna norvég sajt íze egyáltalán nem hasonlít a klasszikus sajtokra, mivel egy inkább édeskés ételről van szó. Ezt a barna színt és édes ízt a tej lassú főzésével érik el, amelyet hagynak besűrűsödni, hogy a tejben lévő cukor karamellizálódjon. Ennek következtében már nem is meglepő, hogy a norvégok elsősorban lekvárként használják – viszont eszünkbe se jusson, hogy sonkával társítsuk a brunost, mert ez a kombináció valóságos „szentségtörés” a skandináv országban.