Ezekről az emberek nevezték el az ír kocsmákat

Bármerre is utazzunk, előbb-utóbb szinte biztosan találunk egy ír kocsmát. Ezek rendszerint olyan nevet viselnek, mint többek között Murphy’s, Paddy’s vagy Beckett’s – ami egyáltalán nem a véletlen műve. A magyarázat erre részben az ír kocsmák szabályozására meghozott 1872-es licensztörvény, amelyet még egy olyan időszakban hozott a londoni parlament, amikor Írország még a Brit Birodalom fennhatósága alatt állt.

Ez a 19. századi törvény azonban messze nem az első próbálkozás volt az ír kocsmák szabályozására, ezért nézzük át röviden a történelmi hátteret. Az Athlone-ban található Sean’s Bart pubot szinte minden összeállításban a világ legrégebbi kocsmái egyikének tekintik: már 900-ban is működött, de az emberek egyértelműen már előbb megismerkedtek a sörfogyasztás élvezetével. A 6. és 7. századok ír királyai az ún. Brehon-törvények alapján uralkodtak, amelyek többek között azt is elvárták tőlük, hogy az udvarukban mindig legyen egy étel- és italellátásért felelő sörmester.  

A királyi kocsmák pedig gyorsan népszerűvé váltak a helyiek körében, akik ezekbe jártak társalogni és szórakozni – éppúgy, ahogy manapság is tesszük. Idővel azonban olyan italmérő helyek is létrejöttek, amelyeket már nem az uralkodó támogatott – ezt viszont a bevételeit féltő állam már nem hagyhatta szabályozatlanul. Először 1613-ban hoztak törvényt arról, hogy a kocsmák működtetése engedélyhez kötött, és miután sokan nem tartották be az előírást, 1635-ben és 1685-ben is felújították – cseppet sem meglepő módon hasonló eredménnyel. Egyedül az 1872-es Licensing Act bizonyult valamennyire hatásos törvénynek, amely megtiltotta a nyilvános részegséget és szabályozta a kocsmák nyitvatartási idejét. Legfontosabb előírása talán mégis az volt, amely kötelezte a kocsmákat, hogy az ajtó fölött feltüntessék tulajdonosuk nevét.

Ezzel azt akarták elérni, hogy a kocsmatulajdonosok elszámoltathatók legyenek – elég nehéz úgy felelősséget hárítani vagy törvényt szegni, ha a hatóságok pontosan tudja, kit is keressenek. A Licensing Act ráadásul az adóhivatal munkáját is megkönnyítette, ami nyilvánvalóan előnyökkel járt az állami bevételek szempontjából. Az idők múlásával természetesen a szabályok is változtak: az ír kocsmák tulajdonosainak manapság már nem kötelező kitáblázni a saját nevüket – a tradíció azonban mégis megmaradt. A Washington Post szerint az ír pubok egynegyede most is valamilyen kereszt- vagy vezetéknevet visel, az Egyesült Államokban pedig – ahova rengeteg ír emigrált a 19. századi Nagy Éhínség miatt – az ír bárok több mint fele ma is követi ezt a hagyományt.