MEGNŐTT ÉS FELNŐTT – teszten az új Škoda Fabia MEGNŐTT ÉS FELNŐTT – teszten az új Škoda Fabia
Fotó: Škoda

2022-03-28

  • Drive
  • Tech
  • MEGNŐTT ÉS FELNŐTT – teszten az új Škoda Fabia

MEGNŐTT ÉS FELNŐTT – teszten az új Škoda Fabia

Mindez sportos megjelenést kölcsönöz a csakis ötajtós változatban kapható kompakt modellnek. A hűtőmaszk alján lévő aktív lamelláknak is köszönhetően a Fabia aerodinamikája jóval hatékonyabb: a légellenállási együttható 0,32-ről 0,28-ra csökkent. Mindehhez az alumínium keréktárcsák műanyag betétei is hozzájárulnak, még ha az autó külső megjelenésén nem feltétlenül javítanak is. A hátsó légterelő ezzel szemben nemcsak aerodinamikai, hanem esztétikai szempontból is telitalálat.

Fotó: Škoda

Egyszerűen okos

Az új Fabia 12 centiméterrel lett hosszabb az elődjénél, az első generációhoz képest pedig a különbség csaknem 15 centiméter. Megnövelt, 2564 milliméteres tengelytávja még az Octavia első generációját is lekörözi. Így négy, átlagos testmagasságú felnőtt is viszonylag kényelmesen elfér benne, a 380 literes csomagtér pedig 50 literrel haladja meg az elődjéét. Összehasonlításképpen: ez mindössze egyetlenegy literrel kisebb, mint a Volkswagen Golf poggyásztere…

Hivatalosan ugyan a Škoda már nem használja a Simply Clever szlogent, ennek tartalmi része azonban nem tűnt el nyomtalanul. Sőt, a Fabiában ezt mintha szándékosan nyomatékosítani is akarnák: az üzemanyagtartály fedelében ott lapul az elmaradhatatlan jégkaparó, a csomagtartóból nem hiányoznak a kampók, a térelválasztók és a nyugágyra emlékeztető, felakasztható polc, sem a vezetőoldali ajtóból az esernyő… Ez mind-mind igazi škodás sajátosság.

A Fabia a beltérben további bónuszokkal szolgál: az ülések teljesen lehajthatók, hátsó részükön pohártartók és – mobiltelefonok számára kialakított – rekeszek találhatók. A mobil elöl is praktikusan elhelyezhető, menet közben pedig vezeték nélkül is tölthető! A bankkártyák és tollak tárolására is megfelelő méretű rekeszek állnak rendelkezésre. A manuális kézifék mellett egy kivehető pohártartót találunk, amely tálcaként is szolgálhat, s besétálhatunk vele akár egy kávézóba. Hiába, a Fabia továbbra is remek népautó…

Fotó: Škoda

Csak biztonságosan!

A Škoda mérnökei nem tévesztették szem elől, hogy manapság a kisebb kategóriás autóknak is fel kell mutatniuk azokat a biztonsági technológiákat, amelyekkel korábban csak a közép- és felsőkategóriás modellekben találkozhattunk. A Fabia már alapfelszereltségben is rendelkezik ütközésre figyelmeztető és vészfékezést segítő asszisztenssel, gyalogosfelismerő rendszerrel, sávtartó rendszerrel és fáradtságérzékelő szenzorral. Az elektromos működtetésű első ablakok, a távirányítós központi zár, az elektromosan állítható és fűthető visszapillantó tükrök, a fényérzékelő, a LED-világítás, valamint a hat és fél hüvelykes kijelzővel rendelkező digitális rádió is magától értetődőnek számít a kettő közül a magasabb, Style felszereltségi szint esetén. Akárcsak a nyomógombos indítás, a bőrborítású, multifunkciós kormány, a LED-es hangulatvilágítás, az első ülésfűtés, a hátsó parkolószenzor, az adaptív tempomat vagy a digitális műszerfal.

Fotó: Škoda

Nem versenyző típus

A jelenlegi csúcsverzióban az 1,0 literes, háromhengeres turbómotorhoz 7 fokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. A teljesítményre nem lehet ugyan panaszunk, a gázadást követően azonban többször is előfordult a turbólyuk-hatás. Bár a turbó működésbe lépését követően a motor érezhetően belehúzott, a sportos vezetési élmény nem tartozik a Fabia erősségei közé. Igaz, a gyártónak nem is ez célja ezzel az autóval, hanem a magas használati érték és a költséghatékony mobilitás. Ez utóbbi kapcsán jó hír, hogy az 5,5-6 l/100 km közötti gyári fogyasztási adat nagyon is valóságos. A probléma inkább a vételár. A méret és a teljesítmény növekedése az árcédulát sem hagyta érintetlenül, igaz, ezért cserébe számos asszisztensrendszert és más tekintetben is a korábban az eggyel magasabb kategóriára jellemző felszereltséget kapunk.

Fotó: Škoda

3 EXTRA

Indukciós töltés

Magasabb kategóriákban sem megszokott még, hogy vezeték nélkül tölthetjük (az arra alkalmas) okostelefonunakt.

LED-es hangulatvilágítás

A különféle LED fényforrások a műszerfalon körbefutó fényeket, a középkonzol és a kilincsek világítását, valamint az első és hátsó olvasófényeket foglalják magukban.

Light & Rain Assist

A fény- és esőcsomaghoz automata nappali menetfény, Coming/Leaving Home funkció, esőszenzor és automatikusan sötétedő visszapillantó tükrök tartoznak

ŠKODA FABIA STYLE 1.0 TSI DSG
  • MOTOR – benzines, 3 henger, 1,0 liter
  • TELJESÍTMÉNY – 110 LE
  • NYOMATÉK – 200 Nm
  • SEBESSÉGVÁLTÓ – 7 fokozatú DSG automata
  • VÉGSEBESSÉG – 205 km/h
  • MÉRETEK (H/SZ/M) – 4108/1780/1459 mm
  • CSOMAGTÉR – 380/1190 liter
  • ALAPÁR – 20 125 euró

Fotó: Škoda