2024-11-14
Ezt az országot választotta 2025 legjobb úti céljának egy neves utazási magazin
A világon számtalan mesés falu és kisváros, történelmi emlékekkel teli nagyváros, valamint a természetet a középpontba helyező úti cél létezik. Ahogy közeledik az esztendő vége, úgy kezdik el egyre többen tervezni a jövő évi nyaralásukat, amihez akár a különböző utazási magazinok is ihletet adhatnak. Például a Travel + Leisure, amelynek szerkesztői a minap jelenették be, melyik országot választották meg 2025 év legjobb úti céljának.
Mitől válik kiemelkedő úti céllá egy adott helyszín: az épített, történelmi és természeti nevezetességektől, a kulináris művészetétől vagy a programlehetőség változatosságától? Számtalan eltérő válasz létezik erre a kérdésre, de érdemes a szakértőkre hallgatni: a Travel + Leisure magazin szerkesztői idén is megválasztottak azt az országot, amely szerintük „2025 legjobb úti célja” lehet.

A magazin indoklásában leginkább a délkelet-ázsiai ország természeti csodáit – mint például a Phiphi-szigeteket vagy a Phang Nga-öblöt – hangsúlyozta, kiegészítve Thaiföld állatvédelemre irányuló törekvéseivel. Ezen a téren többek között az élen jár a veszélyeztetett ázsiai elefántok megóvásáért tett erőfeszítéseivel. Ugyanakkor a Thaiföldhöz tartozó 1430 sziget is rengeteg programlehetőséget ígér, a csodás hegyvidéki túrák és csillogó fehér homokos tengerpartok egyaránt várják az utazókat. A méltatásból Bangkok sem maradhatott ki: eszerint jelenleg a főváros rendelkezik a délkelet-ázsiai régió legdinamikusabb éttermi szcénájával, számos itt tevékenykedő séf mesteri módon kísérletezik az ország vidéki területeiről származó savanyú, csípős és fermentált alapanyagokkal.

„Talán az emberek tiszteletének fontosságát hangsúlyozó kreng jai fogalma; talán a tény, hogy a motoros taxik, a metrók és a tuktukok segítségével bárhova el tudok jutni; talán pedig az, hogy a nap bármely pontját jobbá tudja varázsolni az ínycsiklandó pad krapow gai, de legfőképpen a helyiek vendégszeretetének, valamint a megannyi történelmi, kulturális és természeti látványosságnak köszönhető, hogy most Thaiföldet választottuk 2025 legjobb úti céljának” – magyarázta a választást a Travel + Leisure délkelet-ázsai főszerkesztője, Jeninne Lee-St. John.


