Ezek Európa legvarázslatosabb téli úti céljai! Ezek Európa legvarázslatosabb téli úti céljai!
TALLINN
Fotó: Shutterstock

2026-01-13

Ezek Európa legvarázslatosabb téli úti céljai!

Kisebb tömeg, olcsóbb szálláshelyek, több szabad asztal az éttermekben és (helyenként) a hazainál mérsékeltebb időjárás – csupán néhány érv, amelyek a téli utazások mellett szólnak. Az már személyfüggő, hogy ilyenkor melegebb vagy hűvösebb úti célokat választunk, de Európában szerencsére mindkettőből bőven akad: ezek közül mutatunk meg most néhányat.

Interlaken (Svájc)
Image
Fotó: Shutterstock

Az Alpok vonulatai alatt, a Thuni-tó és a Brienzi-tó között fekvő 5610 fős települést nem véletlenül emlegetik Svájc kalandfővárosaként: elsősorban azok számára ajánlott, akik szeretik aktívan tölteni a szabadidejüket. A közelben található a Berni-Alpok legmagasabb hegye, a 4158 méteres Jungfrau, de az Eiger (3967 méter) és a Mönch (4110 méter) csúcsai környékén is számos, vízesésekkel teli, nagyszerű panorámás kilátást nyújtó túraútvonal halad. A kirándulás során megéhezők pedig felkereshetik a Funky Chocholate Factory-t, hogy elkészítsék saját svájci csokijukat.

Tallinn (Észtország)
Image
Fotó: Shutterstock

Az észt főváros a téli hónapokban mutatja legszebb arcát: a hófödte középkori kastélyok, a történelmi templomok és az árusok bódéi igazi az ünnepi hangulatot árasztanak, amit a karácsonyi vásárban árult forraltborok és kézműves termékek tesznek teljessé. Tallinnban télen sem lehet unatkozni: látogassuk meg az Alexander Nevski orthodox katedrálist, barangoljuk be a Kadriorg királyi palota parkját, de korcsolyázzunk is egy jót a város központjában.

Madeira (Portugália)
Image
Fotó: Shutterstock

A Kanári-szigetektől északra fekvő, Portugáliához tartozó Madeira is remek választás, ha elmenekülnénk a hideg elől. Bár az Atlanti-óceán ekkorra már lehűl, az aranyszínű homokos strandokon néhány percre még be lehet merészkedni a vízbe – és biztosan nem sokan lesznek rajtunk kívül a parton. Ha ennél is aktívabban vakációt tervezünk, a sziget ideális terep a hegyi kerékpározáshoz, a túrázók pedig kirpóbálhatják a „levadának” nevezett speciális öntözőcsatornákat, amelyek egykor az esővizet szállították a hegyekből a termőföldekre, most viszont kirándulni lehet rajtuk Madeira erdői, hegyei és völgyei között. A focirajongóknak pedig kötelező látnivaló a Cristiano Ronaldo szülővárosában, Funchalban működő Museo CR7.

Bergen (Norvégia)
Image
Fotó: Shutterstock

Európa legesősebb városa télen valódi mesebeli helyszínné alakul át, ahol érdemes bejárni a középkori Hanza kereskedelmi szövetség emlékeit őrző kikötőnegyedet, felszállni a Fløyen-hegyre felrepítő Fløibanen siklóra és meglátogatni a helyi akváriumot. A közeli Hardangerfjordnak és Sognefjordnak köszönhetően a régió túrázásra is ideális, de az elképesztő kilátást biztosító Nærøyfjord is elérhető távolságra van.

Brugge (Belgium)
Image
Fotó: Shutterstock

A karácsonyi időszak a legalkalmasabb Európa egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori városának a felkeresésére is. A macskaköves utcák takaros, színes házai között díszkivilágítású üzletek egész sorából árad a mesebeli világot megidéző ünnepi hangulat melegsége. Ha pedig fázni kezd a kezünk, üljünk be egy szívet-lelket is melengető  belga forrócsokira a történelmi Craenenburg Caféba, de egy belgiumi hétvégéből természetesen a sörkóstolás sem maradhat ki, amire Brewery De Halve Maan a legjobb választás.

Dubrovnik (Horvátország)
Image
Fotó: Shutterstock

Az Adria partján fekvő, a középkorban Raguza néven ismert UNESCO világörökségi helyszín nem véletlenül rendkívül népszerű úti cél. A város téli arca csak abban különbözik a nyáritól, hogy ilyenkor sem az erődöknél, nem a történelmi templomoknál nem kell hosszú sorokban megküzdenünk a többi turistával. Ha igazán érdekes élményre vágyunk, szálljunk fel a Dubrovnik Cable Car libegőjére, majd járjuk be a kis óvárosi utcákat – és ha jól választjuk meg az utazás idejét, még a téli fesztivált is elcsípjük.