2024-12-27
A legjobbb kitérők: kevésbé zsúfolt, de ugyanolyan érdekes úticélok a népszerű desztinációk közelében
Az új esztendőhöz közeledve már formát ölt azoknak az úti célok listája, amelyek a szakértők véleménye szerint is 2025 nagy kedvencei lesznek. Ezeken a listák azonban rendszerint közismert helyszíneket tartalmaznak, ezért az Expedia legfrissebb kutatása arra irányult, hogy mely városokért érdemes egy kisebb kitérőt is tenniük az utazóknak.
Világszerte számos utazási és turisztikai oldal próbálja minden évben megjósolni, hogy az előzetes adatok szerint az új évben miként alakul majd az utazók ízlése. A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a 2025-ös az alvásturizmus, a digitális detox és az időutazás kerül előtérbe, valamint a tömegturizmus hatásait elkerülendő az utazók figyelme egyre inkább a kisebb települések felé fordul. Ez utóbbi részletet járta körül alaposabban a népszerű utazási portál, az Expedia összeállítása is. Ebben olyan úti célokat gyűjtöttek össze, amelyek közel vannak az egyes országok legkedveltebb úti céljaihoz, és érdekes lehetőségeket rejtenek a zsúfoltságot mellőzni szándékozó turisták számára.

Például, ha már túlságosan nyüzsgőnek tartjuk Párizst, a francia fővárostól 45 perces vonatozásra fekvő Reims is remek opció lehet. A francia uralkodók egykori koronázóvárosa gyalog is könnyen bejárható, legfőbb nevezetessége pedig az UNESCO Világörökségbe is felvett Miasszonyunk székesegyház. Champagne régió központjáról lévén szó, a környező szőlősökben a borrajongók is megtalálják számításukat.

Míg az olyan olasz nagyvárosok, mint Velence, Firenze vagy Milánó már alig bírnak a turistákkal, az utóbbitól 40 perces vonatútra elhelyezkedő Brescia sokkal nyugodtabb környezetben várja a látogatókat. A Garda- és az Iseo-tó között elterülő lombardiai városban számos kulturális élményben lehet részünk, a római kori romoktól kezdve a középkori kastélyokon át egészen a modern művészeti galériákig. Az épített örökség mellett természeti látnivaló is bőven akad: lehet túrázni az Alpok közeli vonulatain, csónakázni a két tó egyikén vagy minőségi olasz borokkal koccintani a közeli szőlősökben.
A listán szereplő úti célok (a ferde vonal után azok a városok, ahonnan érdemes kitérőt tenni):
- Cozumel (Mexikó) / Cancún
- Abu Dzabi (Egyesült Arab Emírségek) / Dubaj
- Palm Springs (Egyesült Államok) / Los Angeles
- Reims (Franciaország) / Párizs
- Brescia (Olaszország) / Milánó
- Santa Barbara (Egyesült Államok) / Los Angeles
- Waikato (Új-Zéland) / Auckland
- Fukuoka (Japán) / Tokió
- Krabi (Thaiföld) / Phuket
- Canmore (Kanada) / Calgary
- Girona (Spanyolország) / Barcelona
Az Expedia összeállításáról és a listázott úti célokról ezen a linken tudunk többet olvasni.