Mit érdemes megnézni Krakkóban, az egyik legszebb lengyel városban? Mit érdemes megnézni Krakkóban, az egyik legszebb lengyel városban?
Fotó: Shutterstock

2024-04-30

  • Drive
  • Úti cél
  • Mit érdemes megnézni Krakkóban, az egyik legszebb lengyel városban?

Mit érdemes megnézni Krakkóban, az egyik legszebb lengyel városban?

A várost a környéket lakó viszlán szláv törzs alapította a középkori fő kereskedelmi utak kereszteződésében a 8. és 9. század fordulóján pedig már egy erődöt is építettek a Wawel-dombra. A 10. században létrejött az egységes lengyel állam, melynek Krakkó 500 évig a fővárosa, majd koronázóvárosa lett.

Az óváros szinte mindegyik utcája a nyüzsgő Főtérre (Rynek Główny) vezet, melyet középkori polgárházak és paloták szegélyeznek. A kőből épült, egyedi díszítésű házak különböző időszakokból származnak és autentikus középkori hangulatot kölcsönöznek a térnek, amely egykor Európa legnagyobb vásártere volt. A Főtér legfontosabb látnivalója az árkádos Posztócsarnok (Sukiennice), amely évszázadokon át az európai kereskedelem egyik fontos központja volt, valamint a kéttornyú Mária-templom (Kościół Mariacki) és a Szent Adalbert-templom. Csodálatos kilátás nyílik a 70 méter magas, magányosan álló Városháza tornyából (Wieża Ratuszowa). A tér egyik sarkában található a Pod Krzysztofory palota, amelyben a Krakkói Történeti Múzeum kapott helyet.

Fotó: Shutterstock

Wawel – a királyi székhely

A legenda szerint egykor egy sárkány – a Smok Wawelski – élt a Wawel-domb barlangjában. Krakkó a 16. századig Lengyelország fővárosa volt, majd később ezt a rangot Varsó kapta meg. A Wawel-dombra a 14. században III. Kázmér építtette a királyi várat (Zamek Królewski), mely 1918 óta múzeum. A palotában megtekinthetjük a fegyvertárat, a dísztermeket, a királyi lakosztályokat, a kincstárat és a lengyel koronázási jelvényeket. A várkomplexum része a gótikus Wawel-székesegyház is, amely a lengyel királyok koronázótemploma, illetve végső nyughelye is.

A Főtérbe torkollik a népszerű Floriańska utca, melyet számos étterem, kávézó és üzlet tesz vonzóvá a Krakkóba látogató turisták számára. Az utca végén látható a középkori erődrendszerből megmaradt városfal egy darabja és a lenyűgöző Flórián-kapu – jelenleg a fiatal képzőművészek, festők kedvelt helyszíne, akik itt árulják a festményeiket.

Fotó: Mikolaj Niemczewski / Shutterstock

Wieliczkai sóbánya

A Krakkó mellett található kisváros, Wieliczka sóbányája a világ legnagyobb bányamúzeuma, mely 1978 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A bánya kilenc szintje közül az első 64 méter mélyen van, a tárnák teljes hossza az összekötő folyosókkal, termekkel, aknákkal együtt több mint 300 kilométer. A látványosságot évente több mint egymillió turista keresi fel, hogy a 64–135 méter mélyen elhelyezkedő (I-III. szint), 20 teremből álló, körülbelül 3 km hosszú útvonalat megtegye.

Fotógaléria