2025-04-28
A németeken kívül alig látogatják ezt a rejtett európai nyaralóhelyet
Aligha Németország ugrik be elsőre a tengerparti nyaralást tervezőknek, pedig nem kizárólag az egyre forróbb mediterrán helyszíneken lehet vakációzni: a Keleti-Fríz-szigetek hosszú partszakaszokkal és wellnesshelyekkel várja a turistákat, egyedi ökoszisztémájuk miatt pedig a természetkedvelők is megtalálják rajtuk a számításukat.
Németország partjai előtt, a holland határ közelében nagyjából 90 kilométer hosszan húzódnak a 7 lakott, illetve 4 lakatlan szigetből álló Keleti-Fríz-szigetek. A szigetcsoport viszonylag közel (3,5-10 kilométerre) fekszik a szárazföldhöz, a köztük elterülő apálysíkság és a környező iszapos területek pedig különleges ökoszisztémát hoztak létre a térségben: ennek köszönhetően az idelátogatók rengeteg madárfajjal találkozhatnak. Ennek tükrében cseppet sem meglepő, hogy az összes sziget az Alsó-Szászország Watt-tenger Nemzeti Park részét képezi.

A Keleti-Fríz-szigeteket azonban nem csupán a gazdag élővilág miatt érdemes felkeresni: a térség már a 19. század óta népszerű üdülőhelynek számít, főként a gyógyhatású fürdők és a homokos tengerpartok miatt. A legnyugatibb és egyben legnagyobb szigetet, Borkumot, tiszta és friss tengeri levegőjének köszönhetően teljes egészében gyógyüdülőhellyé nyilvánították. Itt többek között ellátogathatunk a 60 méter magas világítótoronyhoz vagy megismerhetjük a régió élővilágát a Nordsee Aquarium Borkum tengerbiológiai kiállításon, és felülhetünk a a kikötőt a várossal összekötő Borkumer Kleinbahn nosztalgiavonatra is.

A szintén rengeteg wellnesshotellel és fürdőszolgáltatással rendelkező Norderney szigetének egyik legfontosabb látnivalója a jelenleg kulturális központként működő Kurhaus Norderney 19. századi tengerparti fürdőhely, de itt is találunk egy érdekes múzeumot: a Watt Welten Besucherzentrum modern, interaktív módon ismertet meg a Watt-tenger élővilágával. Amikor pedig megéhezünk a hosszú tengerparti séták és a túrák után, üljünk be a szuper kilátást is nyújtó Marienhöhe teaházba!

A lehető legtermészetesebb élményre vágyók látogassák meg Juist szigetét, amely teljes autómentességével egy rendkívül csendes opciót kínál. Itt körbesétálhatjuk a régi „halneveldéket”, a tavacskákkal tűzdelt Goldfischteichét, a pazar kilátásért pedig másszunk fel a sziget legmagasabb pontjára, a Juister Wasserturm víztoronyba. Akik a Keleti-Fríz-szigetek legrégebbi templomára (Alte Inselkirche) kíváncsiak, hajózzanak át Spiekeroog szigetére – ezen „zakatol” végig az egész Németországban egyedülállónak számító, lovak által vontatott Museumspferdebahn is. A Westend Dünenwanderweg homokdűnéi tökéletesek egy kis merengős sétára, a Nationalpark-Haus Wittbülten természetismereti központ pedig kiállításokkal és különféle programokkal várja a látogatókat.


