2023-12-27
Nemcsak a karácsonyt ünneplik télen a világban – a kínai holdújév és egyéb tradíciók!
A tengerentúli az afroamerikai közösség körében elterjedt ünnepet mintegy ötmillióan tartják meg, december 26. és január 1. között, az Egyesült Államok mellett Afrika egyes részein is.
Neve a „matunda ya kwanza” szuahéli kifejezésből származik, ami „első gyümölcsöt" jelent.
Többféle változata terjedt el, legfőképp dalokból, táncokból, mese- és versolvasásból áll, afrikai dobzenével kiegészítve. A családok a hét egymást követő éjszakán összegyűlnek, egy gyermek meggyújt egy gyertyát a hétágú ünnepi gyertyatartón, a Kinarán, majd az afrikai kultúra hét alapelvének egyikéről beszélgetnek.
December 31-én egy afrikai lakoma, a karamut zárja az évet.
A dr. Maulana Karenga által bevezetett Kwanzaát 1966-ban tartották meg először, a los angelesi Watts-zavargások után. Célja egy alternatíva megteremtése volt az afroamerikaiak számára, hogy önmagukat és történelmüket ünnepeljék a „domináns társadalom" utánzása helyett.

Fotó: Getty Images
A karácsony mellett ez a legismertebb téli vallási ünnep, amelyet a zsidók a fény ünnepének is neveznek. Ekkor emlékeznek meg a Makkabeusok győzelméről a szíriai görögök felett, a jeruzsálemi Templom megtisztításáról és újraavatásáról, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájáról.
A hanuka ideje alatt naponta meggyújtanak egy gyertyát a kilencágú hanukián, amivel a hétágú szent gyertyatartó, a menóra csodájára emlékeznek, amely a hagyomány szerint nyolc napig égett egy napra elegendő olajjal. A karácsonyhoz hasonlóan a hanuka is az ajándékozás ünnepe, gyakran minden nap kedveskednek egymásnak valamivel a családtagok. A gyerekek ilyenor trenderlivel, egy négyoldalú pörgettyűvel játszanak, olajban sült ételeket szolgálnak fel és hanukai dalokat énekelnek. Mivel a zsidó naptár a holdciklusra épül, a Gergely-naptárban bárhova eshet a hanuka november 28. és december 26. között, idén például december 7-től december 15-ig tartott.

Fotó: Getty Images
A Mária és József Názáretből Betlehembe tartó utazásáról való megemlékezés 1586 óta része a mexikói hagyományoknak. Eredetileg az azték főisten, Huitzilopochtli ünnepe volt, Máriát és Józsefet a 16. századi spanyol hódítást követő katolizáció helyezte a középpontba. A Las Posadas mai napig főként Latin-Amerika a spanyolajkú népeinek ünnepe, de az Egyesült Államok latino közösségeiben és Spanyolországban is megtartják, általában december 16-24. között.
Régiónként eltérő módon ünneplik, általában körmenettel kezdődik, ahol Mária és József jelmezébe öltözött alakok vezetik a felvonulást. Minden estéjén ajándékoznak, énekelnek és imádkoznak, a gyerekek hagyományosan a papírmaséval bevont, színes selyempapírral díszített agyagedényben, a piñatában kapják meg édességből, gyümölcsökbúl álló meglepetésüket.

Fotó: Getty Images
A világ lakosságának egynegyede számára ez az év legnagyobb ünnepe, amelyet más kelet-ázsiai országokban is megünnepelnek a kínai naptár első hónapjának 15. napján, ami nálunk rendszerint februárra esik – 2024-ben például február 10-ére. A mintegy 40 napos ünnep Kína egyik legintenzívebb gazdasági időszaka, hiszen a holdújév alkalmából milliók kelnek útra, hogy együtt ünnepeljen a család.
A családi összetartozást, megbocsátást és békét szimbolizáló ünnep a kínai újév végét jelzi.
Ezt az időszakot lámpásfesztiválnak is nevezik, de a lámpások meggyújtása mellett tűzijátékok és – ma már – drónok reptetése, oroszlán- és sárkánytáncok is részei az ünneplésnek. A holdújév tradícionális fogása a levesben tálalt tangyuan gombóc.

Fotó: Getty Images
Bár Japán lakosságának csupán 1-2 százaléka keresztény, a szigetországban mégis megünneplik a karácsonyt.
Igaz, a nyugati kultúrától szinte mindenben eltérő módon, mert elsősorban nem vallási ünnepnek, hanem a barátok és a párok ünnepének számít, a vacsorák és bulik hangulata így leginkább a Valentin-napra hasonlít. Az egyik legérdekesebb japán karácsonyi hagyomány a KFC-hez köthető: az étteremlánc előtt rendre hosszú sorok állnak, mert – a cég 1974-ben indított, rendkívül sikeres „Kentucky for Christmas!” reklámkampányának hatására – szinte mindenki csirkét eszik karácsonykor.

Fotó: Getty Images
Itt állíthatod be, hogy a Drivemagazine.ro az elsők között legyen a Google keresőben

