2025-01-06
Új hálókocsis járatok az európai vasúttársaságok kínálatában
Reneszánszukat élik a repülésnél jóval környezetkímélőbb hálókocsis vonatutak, sokan elsősorban a ökológiai okokból választják az egyre népszerűbb éjszakai vonatozást. Az utazók szerencséjére a vasúttársaságok folyamatosan újabb és újabb európai városokat összekötő járatokat vezetnek be, az egyre bővülő kínálatból mutatunk be öt érdekes útvonalat, amelyet érdemes lesz kipróbálni ebben az évben.
BOLOGNA–MÜNCHEN
Az osztrák nemzeti vasúttársaság (ÖBB) hálókocsis ágazata, a Nightjet számos izgalmas vonalon jár, 2023-ban például Velencét és Hamburgot összekötő vonat is indult. Szeptember óta pedig több vadonatúj járat köti össze a német és osztrák városokat Olaszországgal, így kényelmesen utazhatunk többek között Salzburg és Firenze, Bécs és Róma, illetve Bologna és München között is.

BRÜSSZEL–PRÁGA
A hálókocsi vasúti közlekedés piacán viszonylag friss szereplőnek számító European Sleeper szinte azonnal az egyik legjelentősebb szolgáltatóvá vált a szektorban, így érdemes odafigyelni, milyen új járatokkal állnak majd elő. A vállalat 2023 májusában indult első vonata Brüsszelt és Berlint kötötte össze, de alig egy évvel később meghosszabbították az útvonalat, így már Prágába is eljuthatunk a belga fővárosból. A hálókocsis járat útközben az egykori Kelet-Németország egyik legizgalmasabb nagyvárosában, Drezdában is megáll.
BRÜSSZEL–VELENCE
A European Sleeper legfrissebb járata 8 várost érintve köti majd össze hetente kétszer Belgium fővárosát Velencével, azzal a céllal, hogy fenntarthatóbb közlekedési alternatívát szolgáltasson a téli sportok azon kedvelőinek, akik egy városi kiruccanást is beiktatnának az utazásukba – írja a hamuesgyemant.hu. Az első vonat február 5-én indul majd útnak ezen a vonalon.

PÁRIZS–BERLIN
A Nightjetnek köszönhetően 2023 decembere óta újra jár éjszakai vonat a két legfontosabb nyugat-európai főváros között – az első szerelvény jegyeit természetesen mind eladták. Bár a járat a pályaszakaszon zajló felújítási munkálatok miatt néhány hónapig átmenetileg szünetelt, de október 28-a óta heti három alkalommal ismét járnak a hálókocsik – írja a Time Out. A vonatok este 19:12-kor indulnak Párizsból, és másnap reggel 8:26-ra futnak be Berlinbe.
RÓMA–DOLOMITOK
Az elmúlt években számos új vonalon indultak vonatok Olaszországban – elég csupán az északi és déli régiókat összekötő járatra gondolni. A vasúttársaságok a menetrend kialakításakor megpróbálják maximálisan kiszolgálni a turisták igényeit, ezért a téli síszezon idején hálókocsikban utazhatunk Rómából egészen a Dolomitokig. Az fővárosból péntek este induló Espresso Cadore szombat reggel fut be Cortina d'Ampezzóba, hogy utasai a teljes hétvégét sportolással és kikapcsolódással tölthessék.


