2026-03-01
Szellemvárossá vált egykori bányatelepülés az Egyesült Államokban
Pennsylvania államban a valaha virágzó bányavárosként ismert Centraliából mára alig maradt valami. Szinte semmi sem emlékeztet arra, hogy egykor emberek ezrei éltek itt. A hanyatlás az 1960-as években kezdődött, amikor a széntelepek kimerülőben voltak, az igazi elnéptelenedést azonban a föld alatt fellobbanó tűz hozta el, amely ma is ég.
A talajból felszálló pára és a föld repedései nélkül ma már nehéz lenne elképzelni, hogy ez a hely valaha csaknem háromezer lakosú bányásztelepülés volt. A természet szinte mindent visszahódított, a lakók többsége pedig már évtizedekkel ezelőtt elköltözött, miután a föld alatt terjedő tűz tovább rontotta a helyzetet. A történet az 1850-es években kezdődött, amikor megnyíltak a szénbányák, és családok érkeztek a biztosabb megélhetés reményében. A 20. század elejére Centraliában templomok, szállodák, vendéglátóhelyek és színház is működött, emellett bankja és postája is volt. Az 1960-as évekre azonban a bányák készletei jórészt kimerültek, így a munkalehetőségek is egyre fogyatkoztak.
A tűz eredete máig nem tisztázott. Az egyik feltételezés szerint a helyi tanács az önkéntes tűzoltókat kérte meg, hogy tisztítsanak meg egy, a külszíni bányaterülethez tartozó hulladéklerakót. A gödröt felgyújtották, a lángok pedig egy elfeledett járaton át lejuthattak a város alatti alagútrendszerbe. Egy másik magyarázat szerint egy szemétszállító jármű borított izzó szenet egy, a bánya közelében lévő nyitott gödörbe. Bármi is történt, a tűz lassan terjedni kezdett a mélyben, a füst pedig egyre gyakrabban szivárgott fel a felszínre. Többször is megpróbálták eloltani, ám minden kísérlet kudarcba fulladt. Egy ideig úgy tűnt, sikerült megfékezni, később azonban kiderült, hogy a lángok sokkal nagyobb területet értek el, mint azt bárki gondolta.
A helyiek hosszú ideig úgy vélték, együtt tudnak élni a kialakult helyzettel, még akkor is, amikor a csípős, kénes szag a mindennapok részévé vált. Az evakuálások egyre gyakoribbá váltak, és 1979-re a folyamatot már alig lehetett feltartóztatni. Ebben az időszakban John Coddington egykori polgármester és benzinkúttulajdonos egy ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy a föld alatti tartályokban tárolt üzemanyag hőmérséklete veszélyesen megemelkedett, és megközelítette a 78 Celsius-fokot.
Két évvel később történt az első igazán súlyos eset: egy hirtelen megnyíló repedésből jelentős mennyiségű szén-monoxid szabadult fel. Bár még ekkor is akadtak, akik remélték, hogy a város lakható maradhat, a hatóságok nem akartak tovább kockáztatni. 1983-ban az amerikai kormány nagyjából 42 millió dollárt különített el a lakók áttelepítésére. Szinte mindenki élt a lehetőséggel: több mint ezren távoztak, és közel ötszáz házat bontottak le. 1990-ben már csak 63 ember maradt, 2010-re pedig mindössze öt lakóház állt. A tulajdonosok egy része még a bírósági döntés után sem költözött el, végül olyan megállapodás született, hogy az épületeket csak a lakók halála után bontják le.
Ma a tűz továbbra is a település alatti kiterjedt területen ég, és a becslések szerint még hosszú évszázadokig nem alszik ki. A régi Centraliából mára kevés maradt meg, de a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt ukrán katolikus templom ma is áll, és az egykori településen áthaladó út nyomvonala is őrzi a múlt emlékét. A figyelmeztető táblák mérgező gázokra, instabil talajra és a föld alatt izzó tűzre hívják fel a figyelmet, eső után pedig a repedésekből felszálló pára még nyomasztóbbá teszi a szellemváros hangulatát.
(Express)
