2027-ben akár 20 százalékkal is drágulhatnak a repülőjegyek Európában 2027-ben akár 20 százalékkal is drágulhatnak a repülőjegyek Európában
Fotó: Lucas Davies/Unsplash

2026-11-05

  • Drive
  • Check-in
  • 2027-ben akár 20 százalékkal is drágulhatnak a repülőjegyek Európában

2027-ben akár 20 százalékkal is drágulhatnak a repülőjegyek Európában

Jelentősen drágulhat a repülés Európában 2027-ben. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója október 20-i brüsszeli sajtótájékoztatóján figyelmeztetett, hogy a jegyárak akár 10–20 százalékkal is emelkedhetnek.

A Reuters szerint O’Leary a következő tizenkét hónapra Európa történetének legnagyobb repülőjegy-drágulását jósolja. Ennek fő oka a repülőgép-üzemanyag árának emelkedése, amelyet az iráni háború és a kőolajpiaci fennakadások idéztek elő. A Ryanairt és több más európai légitársaságot eddig részben védték a korábban kötött, üzemanyagár-emelkedés elleni fedezeti szerződések, ezek hatása azonban fokozatosan gyengül. A Ryanair 2027 márciusáig üzemanyag-szükségletének mintegy 80 százalékát fedezte le hordónként 67 dolláros áron. O’Leary október 20-án még úgy nyilatkozott, hogy áprilistól csak a szükséges mennyiség 15 százalékára szól ilyen megállapodás, hordónként 85 dolláros áron, az akkori piaci ár nagyjából feléért.

A légitársaság november 2-i jelentése szerint azóta 25 százalékra növelték a következő pénzügyi évre szóló fedezetet, átlagosan 95 dolláros hordónkénti áron. A magasabb beszerzési költségek a jegyárakban is megjelenhetnek.
Image
Fotó: Shutterstock

Nem kizárólag az üzemanyag drágulása miatt emelkedhetnek a jegyárak. A Ryanair vezetője arra számít, hogy 2027-ben egyes európai útvonalakon kevesebb ülőhely lesz elérhető, mivel a pénzügyi nehézségekkel küzdő légitársaságok járatokat szüntethetnek meg, versenytársaik felvásárolhatják őket, vagy csődbe mehetnek. Ha a repülési kedv továbbra is erős marad, a szűkülő kínálat újabb áremelkedést okozhat. Különösen azok a vállalatok kerülhetnek nehéz helyzetbe, amelyek csak kis részben biztosították előre üzemanyag-szükségletüket. Közben a Ryanair is átalakítja európai hálózatát: O’Leary Brüsszelben bejelentette, hogy a 2026–2027-es téli menetrendből Belgiumban 20 útvonalat és mintegy 1,1 millió ülőhelyet törölnek.

A döntést a légiutas-adó emelésével indokolták, amely a 2025. januári 2 euróról 2027 januárjára 7 euróra nő.
Image
Fotó: Gábor Kőszegi/Unsplash

A figyelmeztetés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden repülőjegy automatikusan 20 százalékkal drágul. Ez Michael O’Leary előrejelzése az európai jegyárak általános alakulásáról, nem pedig már eldöntött áremelés. A tényleges árakat továbbra is a választott légitársaság, az úti cél, az utazás időpontja, a versenyhelyzet és az üzemanyagköltségek határozzák meg. Amennyiben azonban a Ryanair vezetőjének várakozásai beigazolódnak, 2027-ben a fapados járatokkal utazóknak is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk.