2026-10-03
Új uniós szabályok jönnek, de a fedélzeti bőrönd nem lesz automatikusan ingyenes
Változnak a kézipoggyászokra vonatkozó szabályok az Európai Unióban, de ez nem jelenti azt, hogy a nagyobb fedélzeti bőrönd automatikusan ingyenessé válik. A légitársaságok továbbra is kérhetnek érte külön díjat, viszont már a foglalás megkezdése előtt egyértelműbben fel kell tüntetniük, mennyibe kerül az azt is tartalmazó jegy.
Fontos különbséget tenni a kis személyes tárgy és a nagyobb fedélzeti poggyász között. Előbbi lehet kisebb táska vagy hátizsák, amely befér az utas előtti ülés alá, és ezt külön díj nélkül kell biztosítani. A felső csomagtartóba kerülő nagyobb bőröndért ugyanakkor továbbra is kérhetnek pénzt. A feladott poggyász külön kategória marad. A légi utasjogok reformját több mint egy évtizedes tárgyalássorozat után fogadták el. Az Európai Parlament 2026. július 7-én szavazta meg a tagállamokkal egyeztetett szöveget, az Európai Unió Tanácsa pedig július 13-án adta meg a végső jóváhagyást. A rendeletet szeptember 16-án írták alá, és október 2-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A legvitatottabb kérdések egyike éppen a kézipoggyász volt. A tárgyalások egy korábbi szakaszában az Európai Parlament még azt javasolta, hogy minden utas ingyen vihessen magával egy személyes tárgyat, valamint egy legfeljebb 7 kilogrammos kézipoggyászt, amelynek három mérete összeadva nem haladhatja meg a 100 centimétert.

A légitársaságoknak nem kell minden jegyárba beépíteniük a nagyobb kézipoggyászt, és továbbra is kínálhatnak olcsóbb tarifát azoknak, akik csak egy kis személyes tárggyal utaznak. A lényeges változás az árak átláthatóságát érinti. A nagyobb kézipoggyászt is tartalmazó tarifát alapértelmezetten fel kell tüntetni már a foglalási folyamat megkezdése előtt. Ez a légitársaságok mellett a közvetítőkre és az árakat összehasonlító szolgáltatásokra is vonatkozik, így az utasok könnyebben összevethetik majd a különböző ajánlatok tényleges költségét. A kis személyes tárgyra külön szabály vonatkozik. Az utasok pluszdíj nélkül felvihetnek egy olyan kisebb táskát, hátizsákot vagy más személyes tárgyat, amely megfelel a biztonsági követelményeknek, és legfeljebb 40 × 30 × 15 centiméteres, vagy elfér az előttük lévő ülés alatt. Erre a személyes tárgyra a rendelet nem állapít meg egységes súlyhatárt. A nagyobb fedélzeti kézipoggyász méreteit és súlyát sem egységesíti uniós szinten, ezért ezen a téren továbbra is lehetnek különbségek a légitársaságok között. A Wizz Air, a Ryanair és más fapados társaságok utasai számára mindez azt jelenti, hogy a jelenleg Priority vagy hasonló szolgáltatáshoz kötött nagyobb fedélzeti bőrönd nem válik automatikusan ingyenessé. Továbbra is működhet az a rendszer, amelyben csak a kisebb személyes tárgy szerepel az alapárban, a további poggyászért pedig fizetni kell.

Az új szabályok más változásokat is hoznak. A 14 év alatti gyermekek kísérőinek külön díj nélkül fel kell ajánlani a gyermek melletti ülőhelyet. Ha közvetlenül egymás melletti hely nem áll rendelkezésre, a légitársaságnak törekednie kell arra, hogy ezt megoldja. Nem lehet majd megtagadni a visszaútra történő beszállást sem pusztán azért, mert az utas nem használta fel az ugyanahhoz a szerződéshez tartozó odaúti járatot. Emellett egyszerűbbé válnak a késések és járattörlések miatti igényérvényesítési eljárások, és erősödnek a fogyatékossággal élő, illetve csökkent mozgásképességű utasok jogai is. Az új előírásokat azonban még nem kell alkalmazni. Addig az utasoknak továbbra is az egyes légitársaságok jelenlegi poggyászszabályait és díjait kell követniük. A rendelet 2026. október 22-én lép hatályba, rendelkezéseit azonban csak 2027. október 23-tól kell alkalmazni. A legfontosabb változás tehát nem a fedélzeti bőrönd díjának eltörlése. A légitársaságok továbbra is árulhatnak olyan olcsóbb jegyeket, amelyekhez csak egy kis személyes tárgy tartozik. Az utasok számára az lesz az újdonság, hogy már a foglalás elején könnyebben láthatják és összehasonlíthatják, mennyibe kerül az utazás akkor, ha nagyobb fedélzeti poggyászt is vinnének magukkal.

