2024-07-29
Ezeket a hibákat kell elkerülnünk a repülőteren egy pilóta szerint
Kevesen vitatják, hogy a várakozás számít a repülős utazások egyik legkellemetlenebb részének. És bár a legtöbben minél hamarabb szeretnének feljutni a repülőgép fedélzetére, Patrick Smith pilóta úgy látja: a türelem sokat javíthat az utazási élményen.
Hétköznapi látvány a repülőtereken, hogy az utasok szinte rohannnak sorba állni a kapuk megnyitásakor, pedig ez a tevékenység nem igazán mondható kellemesnek. Akit zavar a zsúfolt tömeg, fogadja inkább meg Patrick Smith tanácsát, és várakozzon türelmesen a helyén. A tapasztalt pilóta az Express-nek mesélt arról, hogy régebben az utasok jellemzően ülve várták ki a kapuk megnyitását és hogy szólítsák őket – manapság azonban a hangosbemondóban elhangzó első jelzésre mindenki felugrik és egymás hegyén-hátán zsúfolódnak a kapu előtt. Pedig a gépekre úgyis az elsőbbségi jeggyel rendelkezők jutnak fel először, az viszont mindekinek kellemetlen, hogy nekik a tömegben lökdösődve kell átverekedniük magukat a kapuig.

– nyilatkozta Smith. Sok légitársaság már úgy próbálja kezelni ezt a helyzetet, hogy – például az ülésük elhelyezkedése alapján meghatározott – zónákra vagy csoportokra osztja a felszállásra váró utasokat, a személyzet pedig csoportokként szólítja őket, ami egy jóval gördülékenyebb folyamatot eredményez.
Ugyanez landoláskor is érvényes, nem kell már a leszállási folyamat közben kipattani az ülésből. A légiutas-kísérők nem véletlenül mondják be, hogy csak a gép megállását követően csatoljuk ki a biztonsági öveket: a még mindig mozgó gépben felállni igencsak veszélyes. Egy hirtelen fékezés miatt könnyen eleshetünk és megsebesülhetünk, de az is előfordulhat, hogy egy csomag esik a fejünkre.

Emellett legyünk tekintettel az útitársainkra is, és ne pakoljuk az összes holminkat a fejünk fölötti tárolóba. Ezzel ugyanis leszálláskor könnyen torlódást okozhatunk: aki az ülésétől távol kellett elhelyezze csomagját, érkezéskor is át kell lépjen a többi utason. A pilótáknak nemcsak a fel- és leszállással kapcsolatos tanácsaik vannak az utasok számára. Többek között arra is megkérnek, hogy bármilyne hosszú is legyen az út, lehetőleg ne járkáljunk zokniban a fedélzeten: lábbeli nélkül mosdóba menni egyáltalán nem higiénikus.
Olvasd ezt is!


