Ma már hihehetetlen feltételekkel dolgozhattak a legelső stewardessek

A légiutas-kísérők munkáját ma már pontosan szabályozzák – legyen szó egészségügyi alkalmasságról, nyelvtudásról vagy ügyfélszolgálati készségekről. Ám ha visszatekintünk a modern utasszállítás hőskorára, egészen meglepő követelményekkel találkozhatunk. Egy nemrég előkerült, 1945-ös álláshirdetés tanúsága szerint a jelentkezőknek nemcsak szakmai tudással, hanem meglehetősen abszurd személyes paraméterekkel is rendelkezniük kellett.

Bár a repülés története 1903-ban kezdődött a Wright fivérek legendás gépével, a polgári utasszállítás igazi áttörését az 1930-as évektől datálhatjuk. A Boeing 247 megjelenése után a technológiai fejlődés rohamosan haladt: az 1940-es években már olyan korszerű modellek uralták az eget, mint a Douglas DC-3, a Lockheed Constellation vagy a Boeing 377 Stratocruiser.

A repülőgépek kapacitása nőtt, és ezzel együtt egyre nagyobb igény mutatkozott a légiutas-kísérőkre. Ám a pozíciók betöltéséhez akkoriban még korántsem a szolgálatkészség vagy nyelvtudás számított elsődlegesen.

Az amerikai Trans World Airlines (TWA) – amely 1925-től egészen 2001-ig működött, mielőtt csődbe ment és beolvadt az American Airlines-ba – egy 1945-ös hirdetésben részletezte, milyen kritériumok szerint választ légiutas-kísérőket. A feltételek között a legmegdöbbentőbbek a következők voltak:

Életkor: csak a 21 és 26 év közötti nők jelentkezhettek
Testmagasság: az elfogadott tartomány 157–167 cm volt
Testsúly: a jelentkezőknek 45–59 kilogramm között kellett nyomniuk
Oktatás: legalább egy év egyetemi tapasztalat volt szükséges – vagy ennek alternatívájaként regisztrált nővéri képesítés
Látás: kiváló látás volt elvárt
Családi állapot: csak egyedülállók dolgozhattak a fedélzeten

Utóbbira különösen szigorúan ügyeltek: az egyik kommentelő elmesélte, hogy édesanyját azonnal elbocsátották, amikor férjhez ment, holott akkoriban már a TWA alkalmazásában állt.

A korabeli kritériumok nemcsak a munka jellegét, hanem az akkori társadalmi elvárásokat is tükrözik. A súlyra és magasságra vonatkozó feltételek ma már szinte elképzelhetetlennek tűnnek, ám az 1940-es években ezek az értékek még közelebb álltak az átlaghoz, legalábbis az amerikai női populáció körében. A hirdetés alapján jól látható, hogy a légiutas-kísérő nem csupán munkavállaló, hanem reprezentációs szereplő is volt – akitől nemcsak szakmaiságot, hanem meghatározott külsőt és társadalmi státuszt is elvártak.