2024-07-31
Sötét múltjuk miatt (is) lettek világhíresek ezek a repülőterek
Az utazók többnyire egyfajta kapuként tekintenek a repülőterekre, amelyek belépési pontot biztosítanak egy-egy új kalandba. A legtöbb légikikötő legfeljebb esztétikai szempontból tudja meglepni az utasokat, azonban néhánynak sötét foltok is akadnak a múltjában.
1972-ben itt állt meg egy éjszakára az uruguayi légierő 571-es járata, mely az Old Christian’s Club rögbicsapatát és szurkolóikat szállította Chilébe. A repülőgép másnap egy navigációs hiba és a rossz időjárás miatt, 3570 méteres magasságban az Andok havas hegyeinek csapódott. A baleset túlélőinek helyzetét a -40 Celsius-fokos hideg és egy lavina is megkeserítette az ezt követő több mint két hónapban, és az éhezés miatt kannibalizmusra is fanyalodtak. Végül a gépen utazó 45 ember közül 16 életét sikerült megmenteni, az esetet pedig több film, például A hó társadalma című 2023-as film is feldolgozta.
A bostoni repülőtér neve sokak számára a tragédia szinonimája, miután 2001. szeptember 11-én innen szállt fel az a két repülőgép, amelyek aztán a World Trade Center tornyaiba csapódtak. A terrorakció emlékére és az áldozatok tiszteletére egy-egy emlékművet állítottak fel az érintett B32-es és a C19-es kapuk előtt.

A világ egyik legforgalmasabb repülőterének otthont adó Denverben meglehetősen szokatlan művészeti megoldásokat választottak az építmény kidekorálására. Amerika legnagyobb alapterületű légikikötője eleve számos összeesküvés-elmélet tárgyát képezi, furcsa falfestményeivel azonban az utazókban is kényelmetlen érzéseket kelthet. Egyes képek Colorado állam legszebb tájait ábrázolják, másokon viszont halált, erőszakos és apokaliptikus jeleneteket láthatunk – emiatt sokan az Illuminátusokkal vagy az Új Világrenddel hozták kapcsolatban a denveri repteret.
A Kanári-szigeteki repülőtér a világ egyik legsúlyosabb katasztrófájának helyszíne: 1977-ben két Boeing 747-es ütközött össze a kifutópályán, 583 ember halálát okozva. Az érintett repülőgépek eredetileg Las Palmasra tartottak, ahol azonban aznap bomba robbant a repülőtéren, ezért biztonsági okokból minden járatot átirányítottak Tenerifére. A vészhelyzet elhárítása után a Pan Am 1736-es és a KLM 4805-ös járata végre elindulhatott Las Palmas felé, viszont ekkor óriási köd ereszkedett a zsúfolt tenerifei repülőtérre. A kacifántos pályák és a nem egyértelmű kommunikáció miatt az amerikai gép még a kifutópályán belerohant a hollandba…
Savannah repülőtere a legendák szerint egy régi temetőre épült, ezért máig kísértik a múlt emlékei. Állítólag négy személy (Richard és Catherine Dotson, Daniel Hueston, John Dotson) sírhelyei találhatók a kifutópályák alatt, és utódaik még a repülőtér építésekor sem akartak áthelyezni földi maradvényaikat – a fejfák a mai napig láthatóak. A szóbeszéd szerint hajnalban manapság is „ködös alakok” kísértenek a kifutópályák felett.


