2026-09-22
Szigorítana Velence: háromszorosára nőhet a turistákra kivetett legmagasabb díj
Velence jelentős emelést fontolgat az egynapos látogatókra kivetett belépődíjnál. A jelenlegi legfeljebb 10 eurós összeg 2027-ben akár 30 euróra is nőhet, miközben a város azt is mérlegeli, hogy az év során több napon alkalmazza a rendszert. A magasabb tarifáról azonban még nem született végleges döntés.
A Reuters szerint a városvezetés arról tárgyal, hogy a jelenlegi 5–10 eurós hozzájárulás felső határát 30 euróra emelje. Michele Zuin, Velence költségvetésért és adóügyekért felelős tanácsnoka szerint a mostani összeg túl alacsony ahhoz, hogy érdemben visszatartsa az egynapos látogatókat a legzsúfoltabb időszakokban. A legtöbb turista különösebb nehézség nélkül ki tudja fizetni a jelenlegi díjat, ezért annak hatása a zsúfoltságra korlátozott. Az előzetes egyeztetéseken még 50 eurós összeg is felmerült, Zuin szerint azonban végül 30 euró lehet a felső határ. Ezzel párhuzamosan azt is vizsgálják, hogy 2027-ben hosszabb időszakra terjesszék ki a díjfizetést.

Egyelőre azonban egyik változtatás sem tekinthető véglegesnek. A 2027-es tarifáról és a fizetős napokról még tárgyalnak, az új szabályokhoz pedig további önkormányzati és központi egyeztetésekre is szükség lehet. Velence 2024-ben kísérleti jelleggel vezette be az egynapos látogatókra vonatkozó hozzáférési díjat, és ezzel elsőként próbált ilyen rendszerrel reagálni a tömegturizmus okozta terhelésre. A városban megszálló vendégeknek nem kell külön hozzáférési díjat fizetniük, és több más csoport – köztük a Veneto régió lakói, a 14 év alatti gyerekek, valamint bizonyos munkavállalók és diákok – is mentesül a fizetés alól. A jogosultságot szükség esetén igazolni kell, a befizetést pedig QR-kóddal ellenőrzik.

2026-ban a hozzájárulást 60, egymást nem követő napon kellett megfizetni április 3. és július 26. között, 8.30 és 16 óra között. Aki legkésőbb a látogatást megelőző negyedik napig fizetett, 5 eurót adott, az utolsó három napban vagy a látogatás napján azonban már 10 euró volt a díj. Velence előzetes adatai szerint 2026-ban 679 553 fizetős vouchert adtak ki, amelyekből 5,215 millió euró bevétel származott. Ezek közül 316 099-et 5 euróért, 363 454-et pedig 10 euróért vásároltak meg. A városvezetés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a rendszer célja nem egy maximális napi látogatói létszám meghatározása. Inkább arra törekednek, hogy az egynapos turistaforgalmat egyenletesebben osszák el, és előzetes tervezésre ösztönözzék a látogatókat.

Az önkormányzat szerint 2026-ban a napi fizetős voucherek átlagos száma 32,3 százalékkal csökkent 2024-hez képest. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ugyanilyen arányban esett vissza Velence teljes turistaforgalma, az eredmény értékelésénél ugyanis az eltérő naptár és az időjárási körülmények hatását is figyelembe kell venni. 2027-re egyelőre sem hivatalos naptár, sem jóváhagyott tarifa nincs. A rendszer hivatalos tájékoztatója szerint a következő évek alkalmazásáról újabb döntések szükségesek. A város jelenleg azt mérlegeli, hogy hosszabb időszakra terjessze ki a díjfizetést, a legmagasabb összeget pedig akár napi 30 euróra emelje.


