2025-02-07
Ritka, de finom: hagyományos olasz pasták, amelyeket jóval kevesebben ismernek
A tésztaételek tekintetében – Thaiföldet leszámítva – Olaszországnak egyszerűen nincsenek vetélytársai. És miközben a carbonarát vagy a spaghetti alle vongolét rengeteg helyen megízlelhetjük, léteznek olyan fogások is, amelyek jóval kevesebb receptkönyvben szerepelnek. Lássuk, mivel is lehet változatossabbá tenni az ebédet!

Hozzávalók:
- 1 közepes vöröshagyma
- 200 g prosciutto
- 40 g vaj
- 4 tojássárgája
- 1 egész tojás
- 85 g parmigiano reggiano
- 1 teáskanál frissen őrölt fekete bors
- egy csipet só
- 400 g fettuccine tészta
Elkészítése:
- Először is szeleteljük apróra a hagymát, vágjuk csíkokra a sonkát és reszeljük le a parmezánt. A tojássárgáját és az egész tojást alaposan keverjük össze fekete borssal, sajttal és sóval, majd tegyük félre.
- Főzzük meg a tésztát, és ezzel egyidőben a vajat is olvasszuk fel egy nagyobb serpenyőben. Adjuk hozzá a felaprított hagymát, és öntsünk rá egy kanállal a tészta forró főzővizéből. Dinszteljük meg közepes lángon a hagymát, majd adjuk hozzá a prosciuttót, és pirítsuk meg.
- A tojásos keverékhez is adjunk hozzá be egy merőkanálnyit a főzővízből, majd tegyük át a tésztát a serpenyőbe és öntsük rá a szószt.

Hozzávalók:
- 250 g paradicsompüré
- 5 evőkanál olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 levél bazsalikom
- egy csipet só
- 900 g padlizsán
- 300 g rigatoni tészta
- 30 g ricotta
Elkészítése:
- Tegyünk néhány evőkanál olívaolajat egy nagy serpenyőbe, és alacsony hőfokon süssük meg benne a fokhagymát. Adjuk hozzá a paradicsompürét, sózzuk meg, és dobjuk bele a friss bazsalikomot is. Lefedve főzzük 30 percig, majd turmixoljuk össze egy botmixer segítségével.
- Kockázzuk fel a padlizsánt, és süssük 5 percig a 150 Celsius-fokra előmelegített sütőben.
- Tegyük fel főni a tésztát, és időközben adjuk hozzá a sült padlizsánt is paradicsomszószhoz. Végül dobjuk bele a megfőtt tésztát és tálalás előtt keverjük össze.

Hozzávalók:
- 180 g búzadara
- 1 l tej
- 40 g parmigiano reggiano
- 40 g vaj
- 2 tojássárgája
- egy csipet szerecsendió
- egy csipet só
- 5 levél friss zsálya a díszítéshez
Elkészítése:
- Alacsony-közepes hőfokon forraljuk fel a tejet és a vajat, reszeljük bele a szerecsendiót, és sózzuk meg.
- Amikor felmelegedett a tej és megolvadt a vaj, apránként, állandóan kevergetve adjuk hozzá a búzadarát, és főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. Akkor lesz jó, ha kásás állagúvá válik.
- Miután levettük le a tűzről, rögtön keverjük bele a két tojássárgáját, majd szórjuk bele a sajtot, és formázzuk meg a tésztát.
- A meleg keveréket, két sütőpapír közé helyezve, sodrófával nyújtsuk ki, majd hagyjuk kihűlni. Ezután pogácsaszaggatóval vágjunk ki kerek formákat a tésztából, amelyeket tegyünk egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, szórjuk meg extra sajttal és ízlés szerint olvasztott vajjal.
- A tepsibe szórjunk zsályát, majd a 200 Celsius-fokra előmelegített sütőben süssük 15-20 percig.

Hozzávalók:
- 1 evőkanál fekete bors
- 170 g félérett pecorino romano sajt
- 170 g guanciale (tokaszalonna) vagy pancetta
- 1,5 dl fehérbor
- 300 g spagetti vagy tonnarelli
Elkészítése:
- Miközben feltesszük főni a tésztát, a fekete borsot nagyjából egy percig pirítsuk alacsony hőfokon, egy száraz serpenyőben, majd tegyük félre.
- A guancialét vágjuk vastagabb szeletekre, és közepes hőfokon süssük meg a serpenyőben. Amikor elkészült, öntsük fel fehérborral és néhány evőkanállal a főzővízből is, majd dobjuk bele a fekete borsot.
- Készítsük el a sajtmártást: a még forrásban lévő főzővízből öntsünk egy keveset a lereszelt pecorinóra, és keverjük össze, hogy krémes állagú legyen.
- Öntsünk a tésztára, majd adjuk hozzá a húst is, és keverjük össze.

Hozzávalók:
- 300 g spagetti
- 3 evőkanál olívaolaj
- 2 db közepes méretű cukkini
- só, bors (ízlés szerint)
- 50 g provolone sajt
- friss bazsalikom a tálaláshoz
Elkészítése:
- A tésztát sós vízben tegyük fel főni, és ezalatt készítsük el a szószt.
- A megtisztított cukkinit vágjuk vékony szeletekre, majd egy serpenyőben, olajon pirítsuk meg. Ezt követően helyezzük át egy papírtörlőre, amely felitathatja a lecsöpögő olajat.
- A cukkinit tegyük vissza a serpenyőbe, szórjuk meg a reszelt sajttal, és forgassuk bele a tésztát.
- A maximális ízélményért öntsünk ré egy keveset a tészta főzővizéből is, tálalás előtt pedig szórjunk rá egy kis friss bazsalikomlevelet.