2024-04-29
Miért isznak sok kávét a skandináv országokban?
A finnek átlagosan három csésze kávét isznak naponta, míg Svédországban szinte minden háztartásban van filteres kávéfőző, a skandináviai kávézókban legtöbbször utántöltéssel szolgálják fel az italt. Az ügyfél vesz egy csészét a pultról, maga tölti meg kávéval, és vissza-vissza jöhet további adagokért. A legtöbben feketén, simán isszák a kávéjukat, kevesen adnak hozzá tejet, a kontinens északi részén ezt a „gyengék” szokásának tartják.
Ám hogyan alakult ki mindez ezekben az országokban?
Fotó: Shutterstock
A kávékultúra alapvető része nem a reggeli csésze ital, sokkal fontosabb a sok kávészünet a nap folyamán, különösen a munkahelyen. Svédországban ezeket fikának hívják, de a többi említett országban is létezik ez a szokás, ami alapvetően három-négy kávészünetet jelent a nap folyamán, hogy a rövid pihenő idején egy kávé mellett beszélgessenek a kollégákkal. Legtöbbször valami édességgel is párosul az ital. A szabadtéri tevékenységek is fontos szerepet játszanak: a skandináv nemzetek élen járnak a túrázásban és a síelésben, és a kávéval teli termosz elengedhetetlen ilyenkor.
Fotó: Shutterstock
A kávé az arab országokból és Ázsiából érkezett Skandináviába. A globális kereskedelem fellendülésével együtt a kávéfogyasztás is beindult. Eleinte azonban drága volt, és főként csak a nemesség engedhette meg magának a kávéfogyasztást. Lassan olcsóbbá vált, és kezdte felváltani a bort (ami a különböző adók miatt jóval többe került) a társasági italok között. Dánia szabad kikötőin keresztül könnyen be tudta szerezni a kávébabot. A norvégok pedig akkoriban dán fennhatóság alatt álltak, ezért szintén adó- és vámfizetés nélkül jutottak kávéhoz.
A kávé Svédországban is nagyon népszerűvé vált. Olyannyira elterjedt, hogy az 1700-as évek végén és az 1800-as évek elején többször be is tiltották. A hatóságok azt állították, hogy egészségtelen és veszélyes mellékhatásai vannak, ám a fő ok minden bizonnyal az volt, hogy az állam növelni akarta a tea értékesítéséből származó bevételeit, és ezt látta veszélyeztetve a kávéfogyasztás miatt. Miután mindezeket a tilalmakat feloldották, a kávé a svéd kultúra szerves részévé vált.
Az istentiszteletek után is felszolgálták, az úgynevezett kirkekaffe fontos társadalmi eseménnyé vált.
Fotó: Shutterstock