2023-05-15
Csábító program: pálinkás megállók a kirándulóknak!
A Fekete-erdőn átvezető 14 kilométeres Oberkircher Brennersteig túraútvonal második felét akár spiccesen is megtehetjük, ha élünk a lehetőséggel, és megkóstoljuk az úton kínált ingyenes pálinkát: a hegyen „snapsz-szökőkutak” állnak a szomjas túrázók rendelkezésére.
Az útvonal mentén hideg vízes kádakban hűtik a feleseket, amiket kis üvegcsékben kínálnak.
A tárolók mellett becsületkasszákat helyeztek el, valamint külön tálcákat a még tiszta, illetve a már használt poharak számára. Az ösvényen a túrázók gyümölcsösökön, szőlőültetvényeken, farmokon keresztül és szeszfőzdéket (helyi nevén: Brennerei) érintve barangolnak, így valahogy mégis helyénvalónak tűnik, hogy ahol pálinkát főznek, azzal megkínálják az arra járókat. Csábító program, az igaz – a Oberkircher Brennersteig túraútvonal nagyjából 4 órás, ám ha megállunk iszogatni, akkor akár egész napossá is húzódhat...

Fotó: Renchtal Tourismus