A pazar római palota, ahová évente csak pár százan léphetnek be A pazar római palota, ahová évente csak pár százan léphetnek be
Colonna-palota nagyterme, Róma
Fotó: Shutterstock

2025-11-21

  • Drive
  • Kultúra
  • A pazar római palota, ahová évente csak pár százan léphetnek be

A pazar római palota, ahová évente csak pár százan léphetnek be

Rómában szinte minden sarkon történelmi emlékekbe botlunk, többségüket turisták milliói járják végig évről évre. Van azonban egy rejtett kincs az olasz főváros szívében, amelyhez csak nagyon kevesen jutnak el. Amíg a Colosseum vagy a Sixtus-kápolna előtt véget nem érő sorok kígyóznak, addig a barokk csodákat őrző Colonna-palotába évente csak egy szűk, szerencsés látogatói kör léphet be.

A kívül reneszánsz, belül barokk jegyeket hordozó Colonna-palota nem a megszokott múzeumok sorát gyarapítja. Inkább egy életre kelt történelemkönyvre emlékeztet: aranyozott termek, festmények, faliszőnyegek és márványszobrok mesélnek a Colonna-dinasztia csaknem kilencszáz éves hatalmáról és befolyásáról. A 76 méter hosszan elnyúló díszteremben mégsem uralkodik zsúfoltság – a csend és az emelkedett hangulat éppúgy része az élménynek, mint a gazdag díszítés.

Image
Fotó: Shutterstock
A látogatás szigorú szabályokhoz kötött. A palota kapui csak péntek és szombat délelőtt nyílnak meg, legfeljebb tízfős csoportok előtt, és a vendégeket ilyenkor sem engedik egyedül barangolni: minden alkalommal művészettörténész kíséri végig a látogatókat a termeken, miközben a család történetéről és az egyes műtárgyak múltjáról mesél.
Image
Colonna-palota, Róma
Fotó: MB_Photographer / Shutterstock

„Nem engedhetjük meg magunknak a tömegturizmust, hiszen a Colonna-palota nem az a hely, amit múzeumi látványossággá lehetne egyszerűsíteni” – fogalmaz a palota restaurátora, Elisabetta Cecchini. Úgy véli, az itt őrzött alkotásoknak lelke van, és a közönség csak akkor tudja valóban tisztelettel szemlélni őket, ha nyugodt, bensőséges környezetben találkozik velük. A család jelenlegi feje, Don Prospero Colonna ma is a palotában él, és csak nagy ritkán ad engedélyt bármilyen rendezvényre. A Colonna-palota a mai napig egyfajta arisztokrata magánvilág: zárt, de nem elutasító. Elsősorban óvni igyekszik mindazt, ami a nemesi múlt öröksége. A náci megszállás idején Isabella Colonna hercegnő például az összes műalkotást egy külön szárnyba falaztatta be, így a katonák hiába kutattak, nem bukkantak a kincsek nyomára.

Patrizia Piergiovanni, a galéria igazgatója szerint „Róma nem létezhet a Colonna család nélkül, és ez fordítva is igaz.” Nehéz ezzel vitatkozni, főleg, ha tudjuk, hogy a palota nagyterme adott otthont az 1953-ban bemutatott Római vakáció emlékezetes zárójelenetének. Ebben a jelenetben Ann hercegnő sajtótájékoztatón búcsúzik az újságíróktól; a felvételeket a Colonna-palota fényűző nagy galériájában rögzítették, amely ma is a látogatás csúcspontjának számít. A romantikus filmben nyújtott alakításáért Audrey Hepburn Oscar-díjat kapott; a zárójelenet pedig máig sok nézőben ébreszt vágyat arra, hogy egyszer személyesen is beléphessen ebbe a terembe.

Itt állíthatod be, hogy a Drivemagazine.ro az elsők között legyen a Google keresőben