2023-09-26
Történelem, kultúra és felejthetetlen falatok – 5 ok, hogy miért utazz Lyonba!
Lyon központjában két nagy folyó is összeér, a Rhône és a Saône, vagyis a város legszebb részei valamelyik folyó partján fekszenek. Biciklire pattanva bejárhatjuk a part mentén szinte az egész várost, miközben néhány festői hídon is átkelünk. A két folyó találkozási pontja önmagában is turisztikai látványosság, de érdemes megnézni – kívül és belül is – a természettudománynak szentelt Musée des Confluences modern épületét is, amely épp ezen a ponton kapott helyet, és amelynek neve szó szerinti fordításban összefolyást jelent.

Fotó: Shutterstock
Lyon történelmi óvárosa bővelkedik az épített szépségekben, legyen szó római kori színházakról, amelyekből kettő is található egymástól sétatávolságra a városközpontban, vagy éppen modern épületekből. A városkép meghatározó része a folyó partján, a domb tetején található Notre-Dame de Fourvière bazilika fehér épülete, de egyszerű városnézés során is számtalan templomra bukkanhatunk.
Ha a modern felé húz a szívünk, a Musée des Confluences mellett a lyoni opera kupolás épülete és az Euronews zöld székháza kihagyhatatlan.

Fotó: Shutterstock
Lyonban számos múzeumban kielégíthetjük művészetek iránti kíváncsiságunkat, míg a Gallo-Római Múzeum brutalista betonépítménye – amely a római színházak feletti domboldalba épült – a város római kori történetét meséli el, a belvárosban a teljes egészében a település történetének szentelt múzeumba is betérhetünk, de akár Bábmúzeumba is látogathatunk. A művészetek szerelmeseinek érdemes egy egész napot eltölteniük a Musee des Beaux Arts galériáiban, ahol az ókori egyiptomi múmiáktól az art deco bútorokig minden megtalálható, de kisebb gyűjteményekben is bővelkedik a város.

Fotó: Shutterstock
Lyon óvárosa gyalogosan is bejárható, ha azonban a város messzebbi részeire is kalandoznánk, akkor sem kell aggódnunk, hiszen a tömegközlekedés kiválóan működik. Annak, aki sokat utazott már nagyvárosokba, nem is kell magyarázni, hogy ez mennyire nem alapvetés, itt azonban megéri jegyet vagy bérletet váltatni és a buszok, metrók, villamosok és a sikló segítségével lerövidíteni a távolságokat.

Fotó: Shutterstock
Gasztronómiában természetesen egész Franciaország erős, de Lyon joggal tarthatna igényt az ország fővárosa címre ezen a téren. A piacokon csodás, friss alapanyagok és csábító készételek várják a betérőket, de 20 Michelin-csillagos étterem, valamint további kitűnő bárok, kávézók és családi falatozók is gazdagítják a választékot.
Ha mindenképp helyi specialitást kóstolnánk, akkor figyeljük a Bouchon Lyonnais nevet viselő helyeket, ez ugyanis egy olyan étteremtípus, ahol igazi helyi, házias finomságok várnak.

Fotó: Shutterstock


