2024-06-14
Egy kevésbé ismert görög sziget hófehér sziklákkal
Miközben Szantorini kék házikói annyira menőnek számítanak, hogy Kínában egy az egyben lemásolták, a görög szigetvilágban akadnak kevésbé zsúfolt, mégis káprázatos élményeket ígérő helyek is. Míloszon például egy olyan abszolút egyedi partszakasz vár ránk, amely hófehér szikláival egy holdbeli táj illuzióját kelti.
Az Égei-tenger közepén, a Peloponnészoszi-félsziget és Kréta között nagyjából félúton fekszik Mílosz (vagy Mélosz) szigete, amelynek egyik legkülönlegesebb része a Szarakiniko-strand. A vakítóan fehér sziklaképződmények évmilliók leforgása alatt keletkeztek, a hullámok, a vulkánkitörések, a kőzetlemezek mozgása és az erózió kitartó munkájának köszönhetően.

Fotó: Shutterstock
Az obszidiánban gazdag Szarakiniko már az ókorban is értékes hely volt, a fegyverek és munkaeszközök alapanyagának számító vulkáni kőzetet még Egyiptomba is exportálták. A sziget neve a görög szarakeeni (szaracén) szóból ered, ami a bizánci idők arab kalózainak elnevezése volt, akik rendre a környék sziklabarlangjaiban rejtették el zsákmányukat, illetve ilyen helyekről csaptak le az elhaladó hajókra.
Így aztán nem véletlen, hogy Mílosz egyik látványossága egy hajóroncs: a part közelében látható az Africa tartályhajó roncsa. A kambodzsai zászló alatt hajózó tanker 2003-ban keveredett egy hatalmas viharba, és bár a legénység többsége megmenekült, a hajó szinte teljesen elsüllyedt –izgalmas búvárparadicsomot hozva létre. A strandtól keletre nyílnak a fotósok kedvencének számító Papafragasz-barlangok: a sziklák között rejtőző medencék a fényviszonyok és időjárás függvényében változtatják színüket. A nyugati oldalon Mandrakia apró kikötőjét érdemes felkeresni, ahol a lépcsők egyenesen a tengerbe érnek. Különlegességét a barlangszerű szirmaták adják, amelyek manapság főként egyfajta hajógarázsként működnek.

Fotó:Getty Images
A 150 négyzetkilométeres sziget központja a dombtetőre épült Pláká, ahonnan könnyen eljuthatunk olyan nevezetességekhez, mint a Velencei-kastély, az ókori színház vagy az 1-5. századokban keletkezett ókeresztény katakombák, amelyek az egyik legfontosabbak a világon. Mílosz nyugati oldalán terül el az egykori kénbányák helyén kialakított Thiorichia-strand, amely nagyszerű élményeket ígér az elhagyatott helyek rajongóinak. A régi épületek ágyakat, asztalokat és különböző szerkezeteket rejtenek, de megéri bepillantani a környező barlangokba is.

Fotó: Shutterstock