2023-05-15
Mit érdemes tudni a 100 éves Hollywood feliratról?
A 19. század második feléig a környéken csillagot csak a tiszta égbolton láthattak a helyi lakosok, jellemzően a dél-kaliforniai őslakos gabrielino törzs tagjai. 1887-ben vásárolt itt birtokot Harvey H. Wilcox és felesége, Daeida, majd az 1900-as évek elején elkezdték felparcellázni földjüket.
A település hamar kisvárossá nőtte ki magát, amely Wilcoxéktól a Hollywood nevet kapta.
Az első filmstúdiók 1907-ben jelentek meg a nagyszerű adottságokkal bíró vidéken, az 1910-es évektől pedig Amerika már mozilázban égett. 1923-ban Hollywood így már nemcsak egy város volt, hanem egy ipar és egy életérzés. Ezt használta ki Harry Chandler befektető, aki a környék ingatlanjait kívánta népszerűsíteni a domboldalban felállított – akkor még négy betűvel hosszabb – Hollywoodland felirattal, amely röpke másfél év alatt sokjelentésű szimbólummá alakult.

Fotó: Shutterstock
Az építmény gondozását az illetékesek eleve nem vették komolyan, aztán az 1940-es években a tábla hivatalos gondnoka autójával meg is rongálta a H betűt. A javítás során a döntéshozók úgy vélték, nincs szükség a szó végén a „land” szócskára, ezt el is távolították.
Az ezt követő évtizedekben a betűk állapota tovább romlott, míg végül 1978-ban teljesen újjá kellett építeni őket.
Hogy ez ne ismétlődjön meg, ma egy nonprofit szervezet felel a feliratért, kilenc tagja üzemelteti a hozzá tartozó weboldalt, amely bemutatja az építmény történelmi jelentőségét. Ők felügyelik azt a 2022-ben megkezdett felújítási folyamatot is, amelynek apropója a felirat közelgő 100. évfordulója volt. A feliratot gondozó szervezet arról is gondoskodott, hogy egy webkamerán keresztül bárki megnézhesse a betűket. Ennek köszönhetően akár élőben is nyomon követhetjük a 100. évfordulót megelőző felújítási munkálatokat a hollywoodsign.org weboldalon.

Fotó: Unsplash
Bár a betűkre felmászni, azokat megrongálni szigorúan tilos, az évek során akadtak néhányan, akik akár művészeti projekt címszó alatt, vagy csak a hecc kedvéért módosították az eredeti feliratot. Így történt, hogy egy szilveszter éjjel – a marihuána legalizálását ünneplendő – ismeretlen tettesek Hollyweedre változtatták a feliratot Egy másik alkalommal, II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére Holywood lett belőle.
Hollywood nemcsak a megvalósult, hanem az elveszett álmok szimbóluma is, így nem csoda, hogy egy tragédia is kapcsolódik a felirathoz. 1932. szeptember 16-án egy 24 éves színésznő, Peg Entwistle a H betűről vetette magát a mélybe, mert azt hitte, filmes karrierje véget ért.
Szomorú történetét később több filmben és sorozatban is feldolgozták.

Fotó: Shutterstock
A kaliforniai Santa Monica-hegység keleti szélén, 4310 hektáron elterülő Griffith Park ad otthont a Hollywood feliratnak és számos további nevezetességnek. Itt található a Los Angeles-i állatkert és az Amerikai Nyugat Autry Múzeuma, amely az amerikai Nyugat átfogó történetét meséli el. A parkban áll a híres Griffith Obszervatórium is. Utóbbi 1935-ös átadása óta a város egyik legismertebb látványossága. Art deco stílusú épülete számtalan filmben felbukkan, kupolájából pedig nemcsak a csillagokra, hanem a városra is páratlan kilátás nyílik. A Griffith Park természetes élővilága is rendkívül gazdag, több mint 200 madár-, 50 lepke- és 40 emlősfajnak ad otthont.

Fotó: Shutterstock