2024-07-08
Figyelem, külföldön nyaralók – ebben az országban dugók várhatók az autópályákon!
A kialakult dugók és torlódások a horvát autópályákon meglepték a szakembereket is, aki szerint ennek több oka van, az egyik a gépkocsiforgalom növekedése. A rendelkezésre álló adatok szerint idén júniusban 586 917 járművel több használta az ország autópályáit, mint tavaly júniusban. Az idei év első hat hónapjában pedig 44 480 545 járművet regisztráltak, ami 4,3 millióval több, mint tavaly az első hat hónapban.
A Jutarnji List című horvát napilapnak nyilatkozó szakemberek szerint több tényező is befolyásolta az autópályák forgalmának ilyen nagy mértékű növekedését. Horvátország schengeni csatlakozását, az euró bevezetését, a görögországi hőséget, valamint erdőtüzeket említették. Mindezek miatt Horvátország a turisták felkapott autós úti céljává vált, különösen igaz ez a németekre, akik idén a korábbi évekhez képest rövidebb tengerparti utakat terveznek - hangoztatták, megjegyezve, hogy a járművek ilyen nagyarányú beáramlása jelentős forgalmi dugókat és torlódásokat okoz az autópályákon.

Fotó: Shutterstock
Ugyanakkor figyelmeztettek, hogy az autópályákon kialakult forgalmi dugókért maguk a sofőrök is felelősek, akiknek vezetési stílusa miatt jönnek létre az úgynevezett fantomleállások vagy fantomtorlódások. Ez történik például akkor, ha egy kamion az autópályán nagy forgalom mellett elkezd egy másik kamiont előzni, majd a mögötte haladó összes jármű fékezni kezd. De a túl nagy sebességgel közlekedő autósok is okoznak ilyen fantomleállásokat, ha a forgalom sűrűsége miatt elkezdenek hirtelen fékezni. Ilyenkor a leállás hullámként terjed hátrafelé, és a forgalom 20 km/h-s sebességre csökken - hangsúlyozták.

Fotó: Shutterstock
Horvátország már évek óta tervezi, hogy változtat a fizetőkapus rendszeren is.
Az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer kizárja a készpénzfizetést, és kötelezővé teszi az elektronikus készülékek, úgynevezett fedélzeti egységek használatát a gépjárművekben, amely így lehetővé teszi a forgalom szabad áramlását anélkül, hogy meg kellene állni útdíjfizetés miatt. Ez azonban legkorábban 2026-ban áll majd rendelkezésre. A horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) nemrég jelezte, hogy ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között. A nyári tarifa nem vonatkozik a nehézgépjárművekre, így az autóbuszokra és kamionokra.