2024-12-20
Húsz ember és egymillió madár otthona ez a kopár sarkkörön túli sziget
A Grönlandi-tengerben, Izland északi partjaitól mintegy 40 kilométerre található Grímsey szigetén Európa egyik legtávolabbi települése mellett egy virágzó tengeri madárpopulációt is találunk.
Az alig 6,5 négyzetkilométeres Grímsey szigete Izland legészakibb pontjának számít, amelyen az Északi-sarkkör is áthalad. Egészen 1931-ig kizárólag az évente kétszer közlekedő, leveleket szállító kicsiny postahajón lehetett megközelíteni, manapság viszont az Akureyri városából induló 20 perces repüléssel vagy Dalvík falujából háromórás kompjárattal is el lehet jutni erre a sziklás szigetre – amely az amúgy is elképesztő Izland legjavát tartogatja kalandvágyó látogatói számára.
Európa egyik legkietlenebb régiója hihetetlenül változatos élővilággal rendelkezik. A hatalmas puffin- (másnéven Lunda-) populáció mellett fekete lábú cickányok, túzokok és gyurgyalagok, valamint szabadon kószáló izlandi lovak és juhok is élnek Grímseyn. madárállománya a becslések szerint közel ötvenezerszeres az állandó lakosok számánál.
– idézi a BBC az idegenvezetőként is dolgozó Halla Ingolfsdottir helyi lakost. „Varázslat lengi körbe a szigetet. A természet nagyon karakteres: télen a sötétséggel együtt jön az északi fény, a csillagok és a viharok. Tavasszal pedig megérkezik a napsütés és a tengernyi madár”. A kicsinyke sziget körülményei valóban nem a szokványosak. Míg Izland nagyrésze erőteljesen támaszkodik a geotermikus és megújuló energiára, Grímsey olyan távoli, hogy nincs bekötve az országos áramhálózatba. Ehelyett az egész sziget egyetlen dízelüzemű generátorral működik.
De ezen túl is bőven akadnak furcsaságok: nincsen sem kórház, sem orvos, de még rendőrőrs sem. Amint Ingolfsdottir elárulta, a vészhelyzetekre a parti őrség és a mentőszolgálat képezte ki a lakókat, egészségügyi ellátás pedig három hetente érkezik hozzájuk. A mindenkori lakosok mégis nagy becsben tartják a szigetüket, amelyet 1024-ben Ólafur norvég király is meg akart vásárolni, de az akkori helyi vezetők elutasították az ajánlatot, mondván hogy a halakban és madarakban gazdag Grímsey túl értékes ahhoz, hogy lemondjanak róla. Bár a sarki éjszaka sötétsége decembertől egészen február közepéig beborítja Grímseyt, a helyiek ennek is megtalálták az ellenszerét: „Korán elkezdjük a karácsonyi díszítést. Olyan ez a hely télen, mint egy kis karácsonyi város, és egészen februárig le sem vesszük a fényáradatot".
Ami a sziget jövőjét illeti, Ingolfsdottir elárulta, hogy már 2025 nyarára terveznek néhány új fejlesztést, így például menedékhelyet alakítanak ki írók és más kreatív munkát végző személyek számára. Ennek érdekében több házat is felújítanak, hogy hosszabb távú tartózkodásra is alkalmassá váljanak – ugyanakkor viszont senki sem akar tömegturizmust a szigetre. “Az egyik dolog, amit szeretek Grímseyben, az az, hogy mennyire személyes, és ezért fontos, hogy korlátozzuk, hányan jöhetnek ide. Ez olyasmi, amelyet a sziget a kezdetektől fogva jól csinál, és amelyet Izland többi részének is tudomásul kellene vennie, mielőtt túl késő lenne.”