2024-02-13
Az alaszkai kisváros, ahol mindenki egyetlen óriási épületben lakik
Világszerte bőven akadnak furcsa települések, de az alaszkai Whittier minden szempontból egyedülálló, ugyanis a falu lakosságának 85 százaléka egyetlen, 14 emeletes épületben lakik.
Az állam déli részén, a Csendes-óceán partján fekvő Whittier 270 lakosából szinte mindenki ugyanabban a 14 emeletes házban lakik. Sőt, a közintézmények is, mint a postahivatal, a kórház, a rendőrség, valamint a helyi üzletek is ebben az épületben működnek.

Fotó: Shutterstock
A külvilág számára sokáig teljesen ismeretlen Whittierre egyik lakosa, Janessa Lorenz TikTokon közétett videójának köszönhetően figyeltek fel. Lorenz ebben elmondja, hogy az épület kialakításának köszönhetően a kemény alaszkai tél idején ki sem kell lépniük a szabadba. A hidegháború idején felhúzott önfenntartó építmény eredetileg katonai laktanya volt, amit egy 4 kilométeres vasúti alagút kötött össze a „világgal”. Utóbbit azóta átalakították, így a vonatok mellett az autók is használhatják, de emiatt Whittier lakosai egy speciális órarend alapján kénytelenek megszervezni életüket. Az alagutat ugyanis minden este lezárják éjszakára: télen 22:30-tól reggel 7-ig, nyáron pedig 23.15 és 5.30 között nem lehet áthaladni rajta.

Fotó: Instagram
A lakosok ennek ellenére szeretnek itt élni.
Mint mondják, bár a sok ember számára furcsa lehet, hogy minden egyetlen épületen belül van, a valóságban nagyon jól működik a rendszer. Az iskola épülete például különálló, de azt is egy föld alatti alagút köti össze a Begich Towers nevet viselő főépülettel. A Chugach Állami Park erdőinek ölelésében található Whittier nyaranta igencsak népszerű a kirándulni vágyók körében: sok természetfotós, túrázó, sporthalász és evezős keresi fel a térséget, a kanadai Vancouverből kiinduló hajós túrák közül pedig több is megáll a kikötőjében.