Rejtett európai síközpontok a nyugodtabb sportolási lehetőséget keresők számára Rejtett európai síközpontok a nyugodtabb sportolási lehetőséget keresők számára
Fotó: Unsplash

2024-10-08

  • Drive
  • Úti cél
  • Rejtett európai síközpontok a nyugodtabb sportolási lehetőséget keresők számára

Rejtett európai síközpontok a nyugodtabb sportolási lehetőséget keresők számára

Rövidesen indul a síszezon, és azok számára, akik még még nem választották ki, hova is utazzanak, bemutatunk néhány kevésbé ismert, sőt, kifejezetten eldugott síközpontot, ahol az elképesztő tájak és a fejlett infrastruktúra mellett jóval kevesebb embert találunk!

Großglockner, Ausztria

Észak- és Dél-Tirol nem véletlenül számít a felkapottabb európai síterepeknek, ha azonban kevésbé zsúfolt pályákon szeretnénk lesiklani, akkor inkább az Alpok vonulatai által leválasztott kelet-tiroli részt keressük fel. Itt található a Großglockner is, amely minden télen 43 kilométernyi lejtőkkel és 55 kilométer sífutópályával várja az aktív utazókat. A síközpont decembertől áprilisig tart nyitva, és a Hohe Tauern Nemzeti Park révén a sportolás mellett kirándulásokra, madárfigyelésre és a csillagnézésre is ideális helyszín. Ráadásul abszolút családbarát, hiszen a 6 évesnél kisebb gyerekek teljesen ingyen használhatják a sípályákat.

Image
A kép csak illusztráció
Fotó: Hendrik Morkel, Unsplash.
Narvik, Norvégia

Amennyiben igazán különleges élményre vágyunk, utazzunk az északi sarkkörön is túl található norvégiai kikötővárosba. Az 1500 méternél magsabb hegyekel körülvett Narvik 16 sípályáján lesiklás közben akár a sarki fények játékát is megcsodálhatjuk, ami az osztrák vagy svájci hegyekben aligha fordul el. A hosszú sarki éjszakák idején ugyan alacsony a napos órák száma, így a pályákat többnyire ki kell világítani, a síközpont viszont állandó program szerint működik: hétvégenként 10-16, hétköznaponként pedig 15-20 óra között tart nyitva.

Les Orres, Franciaország

A Franciaország délkeleti részén, az olasz határ közelében fekvő falu azok számára ideális választás, akik elkerülnék a túlságosan zsibongó síterepeket. A 2400 méteres magasságban található síközpont főként a lélegzetelállító éjszakai égboltjnak és laza életvitelének köszönheti hírnevét, de pályákból sincs hiány: közel 100 kilométernyi lesiklásra van lehetőség, és a 17 felvonónak köszönhetően bármelyikhez könnyen eljuthatunk. Ráadásul akár még napozni is lehet síelés közben: Les Orres szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően a szezon végén már egyetlen pólóban sízőket is láthatunk a lejtőkön.

Image
A kép csak illusztráció
Fotó: Hans Ott, Unsplash.
Aletsch Arena, Svájc

A Svájc délnyugati részén elhelyezkedő Aletsch Arena Európa egyik legnaposabb régiója, ahol éves átlagban legalább 300 napot süt a nap – ezt pedig nem csak a sípályákon használhatjuk ki. Az UNESCO Világörökségbe tartozó Aletsch-gleccser mentén vezető pályák összesen 103 kilométer hosszan kanyarognak, 1845 és 2896 méter közötti magasságban.

Sella Nevea–Kanin, Olaszország és Szlovénia

Az olasz–szlovén határ mindkét oldalára átnyúló Sella Nevea–Kanin síterep kezdőknek és középhaladóknak is egyformán szuper élményeket kínál. A 2000 métert meghaladó tengerszint feletti magasságból a síelők egyszerre gyönyörködhetnek az Alpok hófödte vonulataiban és a nyaralásokat megidéző Adriai-tenger hullámaiban. Messze nem ez a legnagyobb európai síközpont, de 29 kilométeres összhosszúságú, jól karbantartott pályarendszer lejtőin bárki könnyedén elsajátíthatja a sportág alapjait.